Kultúra

Az Egyszerű senkik vagytok című dallal üzente a Kárpátia, hogy szakít a Jobbikkal

Szerdán tette közzé közé a Facebookon Egyszerű senkik vagytok című dalát a Kárpátia, mellette néhány fotóval, mellyel egyértelműen arra céloz, hogy a Jobbiknak  szól üzenete, írja az Index.

„Sziasztok! A Nemzeti oldalon, már szinte mindenki egyértelműsítette álláspontját bizonyos politikai szereplőkkel szemben. Ezzel a dallal ezt most mi is megtesszük” – írta a posztban az együttes.

A videóban olyan politikusok és közszereplők arcai bukkannak fel, mint Gyurcsány Ferenc, Szél Bernadett, Hadházy Ákos, Kunhalmi Ágnes, Fekete-Győr András, Gulyás MártonKálmán OlgaVágó István, valamint a jobbikos Gyöngyösi Márton és Mirkóczki Ádám is.

„Sajnos, a dal hosszára tekintettel a »képek« kategóriájában nem merítettük ki a teljes palettát. Ezért elnézését kérjük mindazon további »senkiknek«, akik nem kerülhettek bele a videóklippbe. Üdv: Kárpátia” – olvasható a szöveg a dal végén.

Persze nem a Jobbik az egyetlen, mely tagjainak beszólt az együttes. A zenekar frontembere, Petrás János októberben Márki-Zay Péternek is odaszólt egy hódmezővásárhelyi koncerten, ahol két szám között arról beszélt, hogy a politikus miatt talán utoljára játszhattak a városban.

A Jobbik kiáll a Kárpátia énekese mellett
Petrást három évre eltiltották a romániai fellépésektől. A párt szerint ő csak büszkén vállalta magyarságát.

Kiemelt kép: Haáz Sándor / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik