Kultúra

Rengetegen nézték a bekötött szemű Sandra Bullockot

Némi kétkedéssel fogadta a szakma a Netflix decemberi közlését, miszerint az év utolsó hónapjában bemutatott Bird Box című filmet 45 millióan látták volna. Most azonban a hagyományos tévés és streaming felületes nézettséget mérő Nielsen adatai is alátámasztották ezt a számot: a cég 26 millió nézőt mért, ám ebben az adatban nem szerepelnek az Amerikán kívüli nézők, sem pedig azok, akik mobilon, tableten vagy laptopon látták a filmet. Velük együtt pedig már könnyen kijöhet a Netflix által mondott szám.

A Nielsen szerint a Bird Boxnál csak a Stranger Things második évadát nézték többen a premier hetében a Netflixen még 2017 októberében, és azt is tudni vélik, hogy a filmet a bemutatót követő nyolcadik napon látták a legtöbben, amikor csúcspontra ért a film körüli felhajtás.

A Bird Box (Madarak a dobozban) története szerint egy rejtélyes erő jelenik meg a Földön, mely rengeteg ember halálát okozza, ha azok rápillantanak. A Sandra Bullock által alakított karakter éppen szerelmes lett és új életet kezdett, de az idill nem sokáig tart, két gyermekével menekülni kényszerül. Azonban a biztonságot jelentő menedékig bekötött szemmel kell megtennie az utat. A filmben szerepel még Jacki Weaver, Trevante Rhodes, Sarah Paulson és Tom Hollander is.

(Variety)

Borítófotó: Saeed Adyani/Netflix

Ajánlott videó

Olvasói sztorik