Kultúra

A Sátánnak köszönte meg a Golden Globe-ot Christian Bale

Nem mindennapi köszönőbeszéd volt.
Korábban a témában:

Ez még mind semmi, de a sátánisták is örvendeztek az akción. Történt ugyanis, hogy – amint beszámoltunkChristian Bale az éjjel behúzta karrierje második Golden Globe-ját, éspedig a Vice, magyarul Alelnök című film főszerepéért.

A Bohém rapszódia a Golden Globe nagy nyertese
Hiába fogadta a kritika annak idején mérsékelt lelkesedéssel a filmet, most mégis neki adták a legjobb drámának járó Golden Globe-ot. Itt van az összes nyertes.

A politikai szatírában Bale Dick Cheney-t, a Bush-kormány alelnökét formálta meg, éspedig igen ihletetten. Mármint a Sátán által ihletetten – legalábbis a színész szerint az ördög maga volt az ötletadó.

Köszönöm a Sátánnak, hogy a szerep inspirációja volt

– mondta köszönőbeszédében, és természetesen a dolgot nem hagyta szó nélkül a sátánista egyház sem: szerintük nagyon is igaza van a színésznek, hiszen számukra „Sátán a büszkeség, a szabadság és az individualizmus szimbóluma, valamint minden ember legnagyobb személyes potenciáljának metaforikus kivetülése.” Mivel pedig Bale saját tehetségével és képességeivel nyerte el a díjat, a köszönet szerintük is a Sátánnak jár.

Bale-nek ez a második Glóbusza, az elsőt A harcosért kapta 2010-ben. A sátános poénkodás előtt természetesen letudta a kötlező köröket is, elsőként gyerekeinek és feleségének köszönte meg a díjat, aki, mint mondta, emlékeztette, hogy a kevesebb több, már ami a köszönőbeszédet illeti, majd a filmet rendező Adam McKay is sorra került mind a köszönetek, mind a froclizás sorában – bár utóbbi inkább Cheney-nek szólt.

(Adam MyKay) azt mondta, valaki olyanra van szükségem, aki képes teljesen nélkülözni a karizmát, akit mindenki szidhat, szóval Christian Bale kellett nekünk.

A színész Lin-Manuel Mirandát, Viggo Mortensent, Robert Redfordot és John C. Reillyt győzte le a legjovv musical/vígjáték-színész kategóriában. Az alakításához ismét megugrotta a tőle már szinte megszokott döbbenetes fizikai átalakulást, meghízott, és személyiségében is teljesen a gátlástalan politikus bőrébe bújt, alakításáért SAG és Critics’ Choice díjra is jelölték.

Kiemelt kép: Rachel Luna / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.