Kultúra

Udvaros Dorottya: Minden elválásból tanultam

Udvaros Dorottya a Bestnek adott interjút, melyben többek között arról beszélt, miért nem tesz újévi fogadalmakat, valamint a színházról és az újrakezdésről is mesélt.

„Ahhoz már elég tapasztalt vagyok, hogy inkább nem teszek nagy fogadalmakat, mert lehet, nem tartanám be” – mondta, azonban az újrakezdés kérdése sokat foglakoztatta mostanában a színésznőt. Elmondása szerint 2018 nagyon rosszu indult a számára, mert januárban kezdődtek volna Csehov Cseresznyéskertjének próbái, melyet Silviu Purcarete vitt volna színpadra. Azonban egy időre úgy tűnt, a rendező mégsem tud jönni.

„Három hétig padlón voltam, egyáltalán nem tudtam mit kezdeni magammal, úgy éreztem, megőrülök otthon…Azon gondolkodtam, bekönyörgöm magam egy másik előadásba[…]de még az is eszembe jutott, hogy felkeresek egy jósnőt.”

Végül a rendező mégis bepótolta az előadást, így szerencsésen sült el a helyzet.

A színésznő azt is elmondta, hogy magán- és szakmai életében többször is előfordult, hogy sorsfordító kérdésben kellett döntést hoznia, és minden erejét össze kellett szednie az újrakezdéshez. Ilyen volt, amikor édesanya lett, de az elválásokkal is hasonló volt a helyzet.

„Az életemben volt válás, voltak szakítások, de nem éreztem azt utánuk, hogy teljesen elveszítettem mindent, és újra kell kezdenem. Minden válásból tanultam, és azt mondtam magamnak: természetes dolog, hogy időről időre a kapcsolataim véget érnek[…]Az évek során rájöttem, nem szabad kétségbeesetten kapaszkodni semmibe, és ezt próbálom gyakorolni is. Nem mindig sikerül…”

Kiemelt kép: Balogh Zoltán / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik