Kultúra

Nagy Ervin köcsögözésére voltak kíváncsiak leginkább a magyar nézők tavaly

Több mint egymillió nézőjük volt a magyar filmeknek a hazai mozikban 2018-ban. A Magyar Nemzeti Filmalap közleménye szerint a legsikeresebb alkotás a Herendi Gábor által rendezett Valami Amerika 3 volt 372 ezer nézőjével, de Goda Kriszta BÚÉK című filmje is sok, mintegy 160 ezer nézőt csábított a mozikba mindössze három hét alatt, Nagypál Orsi első, Nyitva című párkapcsolati dramedy-jét pedig több mint 54 ezren nézték meg. Az Oscar-díjas Nemes Jeles László Napszállta című filmjére közel 50 ezren váltottak jegyet.

A 2017-ben bemutatott filmek közül tavaly is jelentős nézettséget ért el A Viszkis című Antal Nimród-film (327 ezer nézőből 2018-ban 57 ezer) és Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről című filmje (138 ezer nézőből 2018-ban 47 ezer).

A közlemény kitér arra is, hogy 2018-ban a klasszikus és új magyar alkotások nézettsége az országos elérésű televíziókban meghaladta a 26 milliót.

(MTI)

Kiemelt kép: Youtube / Valami Amerika

Ajánlott videó

Olvasói sztorik