Kultúra

Kiderült, kit fog alakítani Jude Law a Marvel Kapitányban

Nemrég érkezett meg a Marvel Kapitány újabb szinkronos előzetese, melyből az eddig már ismert információ mellett, miszerint Carol Denvers (Brie Larson) vadászrepülőgép-pilótából szuperharcossá válik, és Marvel Kapitányként a galaktikus kommandó tagja lesz, az is kiderült, hogy a baleset követkztében DNS-e összekeveredett egy földönkívüliével.

Az Anna Boden – Ryan Fleck (Fél NelsonNyomás alatt) páros rendezte filmről azt is lehetett már tudni, hogy Larson mellett Jude Law is szerepel majd benne, azonban most végre kiderült, kit is fog alakítani. A Disney ugyanis saját magát buktatta le úgy, hogy a film hivatalos oldalán kitett pillanatfotók egyikén ez a képaláírás volt olvasható „Jude Law mint Mar-Vell, a Starforce vezetője”, írja a Screen Rant. Valószínűleg tényleg figyelmetlenségből írhatták ezt ki, mert nem sokkal később átjavították a képaláírást.

Így viszont az is biztossá vált, hogy Law karaktere Denvers szövetségese lesz a filmben. Eddig ugyanis, egy másik elmélet szerint az is benne volt a pakliban, hogy a színész Yon-Rogg karakterébe bújik majd, aki a képregényekben Marvel Kapitány ősellensége.

Marvel kapitány március 7-én kerül a magyar mozikba.

Kiemelt kép: Han jingyu / Imaginechina

Ajánlott videó

Olvasói sztorik