Kultúra

A Bosszúállók befejező részére néhányan pelenkában fognak beülni

Mármint a Végjáték című, mert persze abban sosem lehetünk teljesen biztosak, hogy befejeződik a történet.

Dupla adag nasival, de fele annyi üdítővel, esetleg pelenkában lesz érdemes beülni a Bosszúállók történetének Végjáték címen érkező zárófilmjére, ugyanis a film a rendezők szerint nagyjából három óra hosszú lesz. Joe és Anthony Russo persze még csak becslésként mondta ezt, de lássuk be, egy ekkora, ennyi szálon futó, és ennyi kérdést rendezni szándékozó filmnél alighanem igazuk is lesz. És hacsak valami durva hibát nem vétenek, alighanem meg is éri majd az utolsó másodpercig.

Már a Végtelen háború sem volt rövid, ugye: ott is két és fél órás filmidőt kellett végigülnünk, hogy aztán maradandó lelki sérülésekkel távozzunk a teremből, és mivel Thanos sokkoló tettét valahogy fel kell oldani, lesz mivel lefoglalni magunkat. A film hosszát nem először emlegették, már májusban is nyilatkoztak úgy, hogy szokatlanul hosszú moziélményre számíthatunk, igaz, akkor még egy nagyon kezdetleges vágásról beszéltek, és kiemelték, hogy szeretnék, ha nem lenne hosszabb a Végtelen háborúnál, de nem biztos, hogy sikerülni fog annyi időbe mindent besűríteni, főleg, hogy bizonyos ritmust tartani szeretnének. De akkor még majd egy teljes év volt hátra a film elkészültéig, és most is hátra van még jó néhány hónap: a Bosszúállók: Végjáték a tervek szerint 2019 áprilisában kerül majd mozikba. Addig is lehet a trailert fejtegetni.

Kiemelt kép: Marvel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik