Kultúra

Hihetetlen, hogy ezek a dalok 2019-ben már 20 évesek lesznek

Az lehetetlen, hisz még csak most voltunk tinik, amikor ezeket hallgattuk.

Valaki időről időre megforgatja örökifjú szívünkben a kést azzal, hogy összeválogat egy tucat slágert, amire ifjúkorunkban buliztunk, és amely dalok ugyanakkor időközben ősrégivé váltak. Mi persze nem öregedtünk, az teljesen kizárt, csak a dalok lettek húsz évesek, mi nem kaptuk magunkra ugyanazt a húsz évet. Vagy mégis? Íme 10 sláger, ami 2019-ben bizony, már a 20. születésnapját ünnepli.

A Shrek instant dallamtapadásos slágere, a Smash Mouth All Star című szerzeménye például megvan?

Ha nincs, akkor esetleg a boybandek boybandje, a Backstreet Boys egyik legnagyobb slágere biztosan megvan. Akinek annak idején mégsem volt meg, azokat a Magic Mike megtanította, hol lakik a popzene istene. Mutatnám.

A ’90-es évek termelte ki nekünk az első giga-mega-popdívákat, a jobbak még ma is aktívak. Így például Christina Aguilera is, aki a Genie in a Bottle-lel hasított ’99-ben.

Persze volt ekkor is vagy-vagy harc, egyebek mellett a fenti Christina és következő játékosunk, Britney Spears között. Aki húsz éve épp a You Drive Me Crazyvel őrjítette meg a rajongókat (pun intended).

És bizony, ez volt az a korszak is, ami Eminemet adta a világnak. Ő pedig 1999-ben egész slágert zentelt a bemutatkozásnak: My Name Is. 

Szegény Jennifer Lopez, manapság már popsztárként sincsen az első vonalban, és filmszerepei is kimerülnek harmatgyenge romkomokban, épp most is a mozikban van egy, Álommeló címmel. De nemrég még igazi slágerdalos előadó volt, például alábbi dalával, ami szintén hamarosan 20 éves lesz.

Ha már szóba került Shrek: szegény Ricky Martin aligha sejthette, amikor ’99-ben kijött a Livin’ La Vida Loca című slágerével, hogy előbb-utóbb ez is belekeveredik a Shrek-kánonba. Akkor még csak simán ellenállhatatlan volt a latinos ritmusaival, nem volt olyan tánccsoport, amely nem koreografálta meg a saját verzióját.

Hogy ne csak rágógumipop kerüljön a listára: a Red Hot Chili Peppers alanti slágere is, bizony, már húsz éve velünk van.

Hogy mekkora divatja volt már a 90′-es években is a latinos stílusoknak, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a kor egyik legnagyobb slgere lett Lou Bega Mambo No. 5 című levakarhatatlanul fülbemászó slágere. Szintén kikophatatlan a tánccsoportos repertoárokból.

És a legvégére hagytuk a korszak popzenei atombombáját. Nincs is mit hozzáfűzni. Eiffel 65: Blue.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik