Kultúra

Meghalt Kósa Ferenc

A Kossuth-díjas filmrendező 82 éves volt.

Életének 82. évében szerdán elhunyt Kósa Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, érdemes művész, volt országgyűlési képviselő, az Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – írja az MTI. Kósa Ferenc a hatvanas években kezdte el pályáját, meghatározó szerepet játszott a magyar filmművészet korabeli megújításában. 1963-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1963-tól a Magyar Filmgyártó Vállalat rendezője, majd az Objektív Stúdió egyik alapítója, 1988-tól 1992-ig Szabó Istvánnal együtt művészeti vezetője volt. Filmjeinek és dokumentumfilmjeinek nemcsak rendezője, hanem minden esetben forgatókönyvírója, illetve Sára Sándor több filmjének társírója is volt. Főiskolai diplomamunkája, az 1956-os eseményeket forradalomnak nevező, ezért évekig betiltott Tízezer nap a legjobb rendezés díját nyerte el az 1967-es cannes-i nemzetközi filmfesztiválon. Ő rendezte egyebek mellett az Öngyilkosság, a Küldetés és a Feldobott kő című filmeket, utolsó rendezése az 1986-os Az utolsó szó jogán volt. Kósa Ferenc 1990-2006 között az MSZP országgyűlési képviselője volt, nevéhez fűződött egyebek mellett a filmtörvény gondozása.

Kiemelt kép: Zih Zsolt / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik