Kultúra

Mindenütt jó, csak otthon nem annyira

Közösségi animációs film készül a kilencvenes évek szabadságmámorának vonatjegyhamisítós történeteiből.  Van egy jó sztorija? Küldje el az alkotóknak és megfilmesíthetik.  

A késő 80-as, kora 90-es évek szabadságmámora, a rendszerváltás idejének várakozással teli hangulata jelenik meg az erős és jellegzetes képi világú Kék Pelikan című animációban. A rendező, Csáki László hét éve készít interjúkat olyanokkal, akiknek az életére sorsfordító hatással volt a Kék Pelikan indigóval írt, hamisított nemzetközivonatjegy-láz. A képzőművész-rendező a legjobb történetekből néhány éve krétával készült képregényt rajzolt a Jurányi Galéria falaira, most pedig közösségi animációs dokumentumfilmet készít belőlük.

Az eddigi történetek kiegészítéseként most további megtörtént eseteket szeretne felkutatni, hogy egész estés produkcióvá alakíthassa filmjét.

A Kék Pelikan az első magyar egész estés animációs dokumentumfilm, amely a közelmúlt magyarországi történelmét idézi meg az amerikai indie filmek stílusában. A hét éve készülő projektet most felkarolta a Filmalap is: a film elnyerte a 2018-as Inkubátor Program támogatását, jelenleg fejlesztési fázisban van, itt az előzetese:

Csáki László elsősorban nem bűnügyi filmet szeretne készíteni, hanem azt a folyamatot megörökíteni, ahogy az utazás lehetősége valóban szabaddá tette a korszak fiataljai számára a kapuit szabadra táró Európát.

A történeteket a posztkádári rendszer felszíni kortüneteként mutatja be: az elnyomott szabadságvágy mindennél erősebb felszínre törését egy gazdaságilag megtépázott országban. A filmben megjelenő emberi sorsok azt mutatják, hogy a jegyhamisítás jelenségét elsősorban nem az anyagi boldogulás, hanem a szabadságvágy, az utazás szeretete, a tanulás és a munka lehetősége motiválta. Ugyanakkor jellegéből fakadóan mégis kerülnek a történetbe krimiszerű szálak. A filmben megjelennek majd a hamisítók, az őket üldöző rendőrség és az utazók is, akiknek a történeteit a film készítői a leendő közönség soraiból is várják. A film eredeti hangfelvételek és interjúk szerkesztett verziójára épül majd.

A film az UMBRELLA Budapest gyártásban készül, producere Kázmér Miklós és Felszeghy Ádám. A Kék Pelikan az első magyar egész estés animációs dokumentumfilm, amely közösségi filmként a leendő nézők közreműködésével készül majd el. Az alkotók személyes történeteket várnak olyanoktól, akik 1989 és 2000 között hamisított nemzetközi vonatjeggyel utaztak külföldre. A legjobb sztorik bekerülnek a felnőtteknek készülő animációs mozifilmbe.

A történeteket a kekpelikan@umbrella.tv e-mail címre várják.

Kiemelt kép: Kék Pelikan

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik