Kultúra

Röhrig Gézának köszönhetően végre valami jó is történt a hajléktalanokkal

Az október közepén életbe lépett hajléktalantörvény óta a hajléktalanok még az eddigieknél is nehezebb helyzetben vannak. A kormány legújabb ötlete most az, hogy speciális közmunkaprogramokat dolgozna ki az utcán élőkre.

Az Oscar-díjas Saul fia főszereplője, Röhrig Géza nemrég megjelent, angyalvakond című, hajléktalanokról szóló verseskötetét a Fedél Nélkül terjesztői árusítják az utcán egy hónapja. Minden egyes eladott könyv után majdnem ezer forint marad náluk. Jó hír, hogy az elmúlt hetekben több mint 3 millió forint maradt a hajléktalan terjesztőknél ebből a bevételből, írja az Index.

A kötet bevételéből csak eddig több mint 3 millió Ft maradt a Fedél Nélkül terjesztőinél. Köszönjük!

Közzétette: Geza Rohrig – 2018. november 21., szerda

„Pörgött az agyam, hogy kábé mennyivel járnának így jobban anyagilag. Arra jutottam, hogy ha kizárólag a terjesztő és a kiadó osztozik a bevételen, majdnem egy ezres náluk marad majd könyvenként. Az már valami. Oké, gondoltam, ez egy jó ötlet, de akkor az a minimum, hogy a kötet is róluk szóljon. Fölhívtam Kepe Robit, a lap főszerkesztőjét, aki az első pillanattól kezdve nagyon lelkes volt” – mesélt Röhrig erről az Indexnek adott interjújában.

Kiemelt kép: Balogh Zoltán / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik