Kultúra

Kulka János is fellép a Szegedi Szabadtéri Játékokon

Nemrég írtunk róla, hogy két és fél évvel ezelőtti agyvérzése után Kulka János januárban visszatér a színpadra a Dollár Papa Gyermekei társulat Árvácska című darabjában, melyet Ördög Tamás rendez.

Budapest, 2017. április 17.
Kulka János színművész egy jelenetben Ujj Mészáros Károly rendező X. című skandináv típusú krimije forgatásán Budapesten 2017. április 13-án. A Magyar Nemzeti Filmalap 489 millió forinttal támogatja a thrillert, amely várhatóan 2018 első felében kerül majd a mozikba.
MTI Fotó: Kallos Bea
Kulka János: Haldokolnom kellett, ugyanúgy, mint a valóságban
Stroke-ja óta színpadra nem állhat, de kamera elé igen, és más tervei is vannak. Mi segített a betegség során, és hogyan tovább? Interjú Kulka Jánossal.

Úgy tűnik, nemcsak ebben a darabban tűnik fel a közeljövőben a színész. 2019. július 19-én láthatja először a közönség az Újszegedi Szabadtéri Színpadon a Don Juant, melyben Kulka szintén szerepelni fog, a meggyilkolt Kormányzót és kőszobrát alakítja majd. A színész mellett a főbb szerepekben Jakab Tamás, Csákányi Eszter és Bodrogi Gyula tűnik majd fel.

Kulka János nemcsak a színpadra tér vissza, Ujj Mészáros Károly X – A rendszerből törölve című filmjében szöveg nélküli szerepben láthatjuk, illetve a TV2 Bogaras szülők című sorozatában is feltűnt, ott Csákányi Eszter karakterének figyelmes és gondoskodó férjét alakította.

Kiemelt kép: Nyikos Péter / MTI

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.