Kultúra

Rihanna is letiltotta a dalait Trump rendezvényeiről

Lassan jóformán nem marad mit a lemezjátszókba tenni Trumpék gyűlésein.

Amerika éppen az időközi választások lázában ég, ennek részeként pedig a demokrata és a republikánus párt is igyekszik aktivizálni követőit, számos kisebb-nagyobb összejövetellel. Igen ám, azonban Donald Trump és a republikánusok kampánygyűlésein egyre nehezebb lesz zenét választani, ahogy sorra tiltják le dalaikat a Trump-ellenes popsztárok. Most éppen Rihanna akadt ki, miután megtudta, hogy 2007-es slágere, a Don’t Stop The Music szólt a republikánusok gyűlésén a Tennessee állambeli Chattanoogában.

Az eseményen az elnök is feltűnt, hogy támogatásáról biztosítsa Marsha Blackburnt, aki a szenátori posztért indul a keddi időközin. Hogy mekkora buli volt a gyűlésen, arról egy tweet számolt be: Trump feliratú pólókat dobáltak a tömegbe, miközben Rihanna említett dala szólt, és mindenki remekül érezte magát. A tweetre reagálva Riri jelezte, hogy ez már nem lesz így sokáig, ő ugyanis nem szeretné, hogy bármilyen kapcsolatba hozható legyen ezekkel a rendezvényekkel.

Sem én, sem a szeretteim nem szeretnénk soha egy ilyen tragikus gyűlésen, vagy annak közelében sem lenni

– írta.

Konkrét jogi lépésekről nem írt, de feltételezhető, hogy azok is várhatók. Érthető: alig pár órával korábban fejezte ki támogatását a demokrata Andrew Gillum felé, aki Florida állam kormányzói székéért indul – ha pedig nyer, ő lehet az állam első fekete kormányzója. Rihanna nem csak a zenéje letiltásával fejezte ki politikai nézeteit, instagramon is posztolt már az időközi választások fontosságáról, szavazásra buzdítva a követőit.

Rihanna előtt legutóbb Pharrell Williams akadt ki az elnökre, amiért az éppen a Happy című számát játszotta egy republikánus rendezvényen ugyanazon a napon, amikor egy pittsburghi zsinagógában tizenegy halálos áldozattal járó lövöldözés történt, amiben, mint a zenész jogászai írták az elnöknek szóló felszólításban, a világos semmi happy nincs, amellett, hogy a szám használatára nem kaptak engedélyt.

via NME, kiemelt kép: Angela Weiss / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik