Kultúra

Ezt a programot ne hagyd ki! Irány az A38-as Hajó (x)

Tudod már, mit fogsz csinálni november 4-én? Mi tudjuk. Ha ránk hallgatsz, az A38-as Hajón leszel, ahol menő programok várnak rád. Koncertek, filmbemutatók, fotókiállítás, beszélgetések – el tudsz képzelni ennél izgalmasabb vasárnapot? Ráadásul mindezt ingyen. Na, benne vagy? Akkor elmondjuk, amit tudnod kell.

A Halmos Béla Programiroda és a Hagyományok Háza szervezi a rendezvényt. Oké, lehet, hogy nem hallottál még Halmos Béláról, akkor segítünk: Halmos Béla a világszerte százezreket vonzó táncházmozgalom egyik elindítója volt, aki a hetvenes években az urbánus generációból elsőként hegedült adekvált módon népi dallamokat. Több mint négy évtizedes aktív tevékenysége során zenészként, folklórgyűjtőként, oktatóként és szervezőként a magyar népi kultúra és a táncházmozgalom ügyéért dolgozott, jelentős életművet hagyott maga után. Mind eredeti gyűjtéseket végző és feldolgozó folklórgyűjtőként, mind a városi revival mozgalom irányítójaként szerteágazó tevékenységet folytatott.

Mi közöd hozzá?

A gyűjtő nevét viselő program célja tehát nem is lehetne más, mint a népzenei utánpótlás támogatása, a színvonalas nép- és világzenei produkciók népszerűsítése, a táncházak programjainak támogatása. Akik részt vettek már a rendezvényeik egyikén, biztosan azt is tudják, hogy Magyarország izgalmas, dinamikusan változó, érdekes és piacképes folk- és világzenei produkciókat felvonultató ország, amelyre érdemes odafigyelni. Arról nem is beszélve, hogy a Halmos Béla Program kimagasló hatékonyságú, mintaértékű kulturális mecenatúra-program. Hogy hogyan jön ez a november 4-i rendezvényhez? Úgy, hogy a program névadóját ünnepeljük meg, és olyan szuper koncertek várnak rád, amelyek által nemcsak nagyszerű élményekkel leszel gazdagabb, hanem meg is érted, sőt mi több, meg is érzed, mit jelent a Halmos hagyaték. Még mielőtt megriadnál a pátosztól meg attól, hogy népi, hagyományos világba kalauzolunk, súgunk valamit: esküszünk, hogy a táncház a világ egyik legjobb bulija. Akik ropták már „népibulikban”, most bőszen helyeselnek, akik még nem, azok majd fognak.

Ha azt gondolod, hogy csak táncolhatsz és koncerteket hallgathatsz az A38-as Hajón, nagyon tévedsz. A népi kultúra a beszélgetésekbe is beköltözik. Szeretnél találkozni Sebestyén Mártával vagy Sebő Ferenccel? Azt már nem hisszük el, hogy nem tudod, kik ők. Azt viszont simán gondoljuk, hogy ezeknek a neveknek az említése is épp elég ahhoz, hogy megbizonyosodj, hogy minőségi programra hívunk. De nem is csigázunk tovább, lássuk a részletes programokat, a helyszínekre lebontva.

 

Ez vár az étteremben

16:30 Mesterek és tanítványok – koncertfilm, premier

17:30-18:00 kötetlen népzene a BorFolk együttessel

 

Irány a kiállítótér!

16:00 A Hagyományok Háza Baráti Körének fotókiállítása Halmos Béláról

A kiállítás megnyitón moldvai dallamokat ad elő Halmos Kata és Kudász Ferenc.

16:30 Halmos Béla emlékezete – A szerző, Jávorszky Béla Szilárd könyvbemutatója

17:30-18:30 Emlékezés Halmos Bélára – beszélgetnek: Eredics Gábor, Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Fábián Éva, Szomjas György, Dénes Zoltán

 

Mi lesz a koncertteremben?

19:00-20:30 A Halmos Béla-díjas hegedűsök koncertje

Lipták Dániel és a Békés Banda, Horsa István és a Horsa Banda Havay Viktóriával, Nyitrai Tamás, Mihó Attila és a Bazseva zenekar

21:00-22:00 Koncert Halmos Béla Az a szép piros hajnal című lemezéből

Ének – Sebestyén Márta, Agócs Gergely, Hetényi Milán; hegedű – Salamon Beáta, Virágvölgyi Márta, Gombai Tamás, Ökrös Csaba, Vizeli Balázs; kontra – Csoóri Sándor, Fekete Antal Puma; furulya – Juhász Zoltán; cimbalom – Balogh Kálmán; nagybőgő/cselló – Havasréti Pál, Éri Péter

22:00-24:00 Táncház

Ajánlott videó

Olvasói sztorik