Kultúra

Visszatér a nagyvászonra az Oscar-díjas Roberto Benigni

Hét év szünet után újra filmet készít Roberto Benigni, a három Oscar-díjat is bezsebelt Az élet szép írója, rendezője és egyben színésze, írja a Variety. Benigni, akit utoljára 2012-ben, a Woody Allen által rendezett Rómának szeretettel című filmben láthattunk, a Matteo Garrone rendezte Pinokkió adaptácóban fogja Gepetto mester szerepét alakítani. A film a tervek szerint 2019 elején kezd majd forogni, olaszországi helyszíneken.

Nem Garrone az egyetlen, aki filmre viszi Pinokkió történetét, nemrég írtuk meg, hogy Guillermo Del Toro (A víz érintéseA faun labirintusa) stop-motion animációban dolgozza fel a történetet, ráadásul musical formájában.

az élet szép (az élet szép)
Meghalt Az élet szép forgatókönyvírója
Vincenzo Cerami nem csak az Oscar-díjas film kapcsán dolgozott Roberto Benignivel.

Garrone elmondta, hogy a Pinokkió elkészítésével és Benigni rendezésével két álma valósul meg egyszerre ezzel a filmmel.

„Gyerekkorom óta storyboardokat gyártottam ehhez a meséhez. Ahogy teltek az évek, egyre inkább közelebb éreztem magamhoz a történetet, mintha Pinokkió olyan mértékben hatolt volna a képzeletembe, hogy a kalandjainak egy része nyomott hagyott az előző filmjeimben is” – mondta Garrone.

Kiemelt kép: Franco Origlia/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik