Kultúra

Hétvégi programajánló

Mit csináljunk a hétvégén? Budapesti és a vidéki programok október 26-28. között.

Mozi

Az év egyik legpajzánabb filmje: szex hármasban és négyesben, avagy hogy dobjuk fel a kapcsolatot több év együttélés után – erről szól a legújabb magyar film, a Nyitva.  Nagypál Orsi első nagyjátékfilmje egy hiánypótló és szókimondó romantikus vígjáték, amihez hasonlót  ritkán látni.

SZEX – és most, hogy megragadtuk a figyelmét, nézze meg a Nyitva című filmet
Hármas-, sőt, négyesszex is akad, de nem csak ezért érdemes megnézni Nagypál Orsi első nagyjátékfilmjét: a Nyitva okos is, kedves is, miközben vicces sem felejt el lenni.

A főbb szerepekben: Radnay Csilla, Kovács Lehel, Péterfy Bori, Jordán Adél, valamint Ötvös András. Október 18-tól a mozikban.

Színház

Ha Hernádi Judit, Szulák Andrea,  Náray Erika és Tóth Enikő egy színpadon áll görbe tükröt tartva elénk a nőket érintő taburól, abból csak jó dolog sülhet ki. Bár a  Menopauza műfaját tekintve musical, de nem a tinglitangli fajta: tele a bőséges humorra, zenével, tánccal, na meg legendás színésznőkkel, akik bátran felvállalják a korukat és nem félnek vele kiállni a színpadra.

Doki, úgy érzem, hosszabb lett a mellem
Éneklik a fenti sort a mikrofonba teljes komolysággal a Yes Sir, I Can Boogie dallamára. Menopauza címmel készült a Játékszín új musicalje.

A Menopauza a Játékszín műsorán látható október 12-e óta.

Vidéki program

Sütőtök és Gesztenye Nap lesz Balatonfüreden október 27-én. Az egész napos rendezvény ideje alatt különböző tökös-gesztenyés ételeket és desszerteket lehet kóstolni. A rendezvény ingyenes és rossz időben is megtartják. Bővebben az esemény Facebook-oldalán.

+Ezt pedig írd be a naptáradba

Ha egy igazán csajos hétvégét szeretnél, akkor ezt jegyezd meg: 2019 legújabb esküvői ruhái az  Őszi Esküvő Kiállításon. A nagy vezető szalonok és vezető tervezők darabjait bemutató kiállítás november 10-11. között lesz a Hungexpo G pavilonjában.

Jegyek és további információk a kiállítás honlapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik