Kultúra

Szigorúan őrzött mellek a mellrák elleni küzdelemben

2018. október 25-én a Vígszínházban indul útjára a cseh Mellrákos Nők Szövetsége és a magyar Rákbetegek Országos
Szervezete együttműködésében a Szigorúan ellenőrzött mellek a V4-ben nemzetközi projekt. A kampány célja a nagy nyilvánosság figyelmének felhívása a mellrák elleni harc, és azon belül is a megelőzés fontosságára. Mindez a Mellrákos Nők Szövetsége által indított kampány folytatása, mely számos régióban bemutatkozott már, idén 24 városban találkozhat vele a közönség.

A Szigorúan ellenőrzött mellek a V4-ben nemzetközi része fokozatosa bemutatkozik Magyarországon, Szlovákiában és Lengyelországban, majd végül visszatér a Cseh Köztársaságba. A helyi betegszervezetekkel együttműködve a projekt fontos budapesti, kassai, pozsonyi, varsói és ostravai színházakba jut el, így naponta több száz néző gondolkodhat el az egészséges és beteg nők melleiről készült gipszlenyomatokból összeállított Mellek Fala előtt a mellrák elleni küzdelem keretén belüli megelőzés fontosságáról. Budapesten A Mellek Falát október 28. és november 30. között a Vígszínházban tekinthetik meg az érdeklődők.

Kiemelt kép: Mellrákos Nők Szövetsége

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik