A 2014-ban Lyme-kórral diagnosztizált Avril Lavigne jó néhány évre visszavoult a közszerepléstől, de néhány hónappal ezelőtt megjelent egy gálán, majd kiderült, hogy bár nem koncertezett, három éven át készítette új albumát.
Az énekesnő most a Billboardnak adott interjújában mesélt betegségéről:
„Két kibaszott éven át ágyban voltam. Mivel ez egy baktérium, így szeded az antibiotikumokat, amik kezdenek szépen lassan megölni. Ráadásul okos baktériumról van szó, amely cisztás formává alakul, szóval további, más antibiotikumokat is kell szedned az addigiak mellett. Mivel nagyon sokáig nem is diagnosztizálták a betegségem, elég nagy szarban voltam. Elfogadtam, hogy haldoklom, és abban a pillanatban úgy éreztem, mintha a víz alatt lennék és fuldokolnék, és közben folyamatosan fel-feljövök, a levegőért kapkodva. Szó szerint így éreztem magam, és csak arra gondoltam, hogy Istenem, segíts a víz felett tartani a fejemet.”
Ebből az élményéből született a következő dal:
Kiemelt kép: KEVORK DJANSEZIAN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP