Alexander Neumeister neurológusnak nélkülöző idős embereknek kell zongoráznia, amiért kutatási alapok pénzeiből sikkasztott. A manhattani kerületi bíróság a Yale és a New York-i Egyetem volt munkatársát arra ítélte, hogy
A bíró azzal indokolta döntését, hogy az elismert egyetemi kutató képzett zongorista. Neumeister júniusban tett beismerő vallomást.
A New York-i Egyetemtől és más kutatási programok alapjaiból 87 ezer dollárt (mintegy 24,5 millió forintot) sikkasztott 2012 és 2014 között, de korábban a Yale Egyetemtől is lopott. 2004 és 2010 között 76 ezer dollárt (21,4 millió forintot) kellett visszafizetnie. Ezt az esetet a mostani büntetőeljárásban nem vizsgálták.
Az ügyész szerint több mint 200 ezer dollárt (mintegy 56,3 millió forintot) keresett évente. A lopott pénzt magára, családtagjaira és másokra költötte, repülőutakat, hotelszobákat, vacsorákat fizetett.
Neumeister a bíróságon elmondta: részben azért lett neurológus és pszichiáter, hogy a hozzá közel álló, mentális betegségekben szenvedőkön segíthessen. Védője azzal érvelt mellette, hogy Neumeister tudományos munkásságával olyan kutatásokat felügyelt, amelyek a poszttraumás stressz-szindrómában (PTSD) szenvedők hatékonyabb kezelési módjaiban értek el eredményeket.
Arra az ügyvéd sem tudott magyarázatot adni, hogy az elismert kutató miért sikkasztott. (mti)
Kép: Youtube