Kultúra

Mit akarnak ezek a celebek a TV2-n, és miért?

A TV2 és Andy Vajna nem viccel, jó hogy nem biciklizett be egy medve vagy gyújtották fel a színpadot a Csak show és más semmi első adásának nyitányában. Volt itt minden, gumitestű nő, libikókázó férfiak, táncoló – illetve jobbra és balra lépegető – műsorvezetők, Ördög Nóra és Liptai Claudia. A háromórás műsor (miért nem lehet semmit két óránál abbahagyni?) sokszor érthetetlen, kusza és gagyi, de mióta kijött a Szenzációs négyes, sokkal engedékenyebbnek kell lennünk. Egyrészt azért, mert pusztító az is, de az első rész óta kicsit megesett a produkción a szívünk. Nem olyan gáz, egyszerűen szokni kell. Most még nem látni, hogy szintén ez lesz-e a Csak más semmi sorsa, de adjuk meg a lehetőséget, csak Schobert Norbert ne táncoljon és kosarazzon egyszerre soha többet!

A show nagyjából ugyanarra a sémára épül, mint a korábban indult Szenzációs négyes az RTL Klubon: vannak celebek, és vannak olyan feladatok, amikben feltehetőleg nem mozognak otthonosan a versenyzők. A légben kell táncolni, lábbal bábozni, bűvészkedni, akrobatikázni. A különbség, hogy a TV2 izraeli licencet hozott ide, az RTL Klub meg nem, a sztárok pedig az eredeti alapján fix produkciókat dolgoznak fel. Az RTL Klubnál ezzel szemben valamiért korosztályokra bontották a mezőnyt, és ők döntik el papíron, hogy éppen mihez van kedvük, sokkal szélesebb az előadások spektruma. A hátrány viszont a nagy szabadságban, hogy ÉNB Lalinak múltkor törölközőben támadt kedve táncolni. Ja, és a TV2-ben a végéig nincs kiesés, az RTL Klubban viszont pár hetente távozik egy egész korcsoport.

Az RTL Klub övön aluli ütést mért a nézőkre
Nem csoda, hogy Szabó Simon törölközős produkciója után még a stúdióból is kirohant a Szenzációs négyesben. Ilyen bizarr valamit rég láttunk, de Alföldi Róbert legalább visszatért a képernyőre.

Most azonban koncentráljuk, hogy mi történt péntek este a Csak show és más semmiben, volt itt minden a szekunder szégyentől a nem fair kiskutyákig és a lenyűgöző légtáncig, így majd talán jobban látszik, hogy ki akarja a csatornán tölteni a péntek estéjét.

Fotó: Facebook / TV2

Schobert Norbert és Koholák Alexa meg a labdák

Hát ha valamit elszúrt a TV2, az az, hogy Schobertékkel nyitotta az egész adást. Nem látta senki a szerkesztőktől a próbákat, nem érezték, hogy béna, hogy a páros csak dobálja a levegőbe a kosárlabdákat? Jó, Schobert Norbert cigánykerekezett egyet, azért jár a taps, de amúgy ha nem szögezem magam a kanapéhoz, pontosan a labdazsonglőrködésnél kapcsoltam volna el, és vetettem volna örökre keresztet a Csak show és más semmire.

Horváth Éva és Pápai Joci Horváth Éva ruhájában

Az már jóval korábban kiderült, hogy Pápai Jocinak van humora, és ha megfelelő emberek (lsd. Majka) mellé rakják a képernyőn, verhetetlen. Most is így történt. Az tulajdonképpen másodlagos, hogy valami falunapi bűvészmutatványt rántottak össze, de Pápai ellopta a show-t, és nála még azon az elcsépelt poénon is lehet röhögni, hogy a bájos segítője, Horváth Éva ruhájában mászik ki a mágikus dobozból.

Curtis és Tatár Csilla teljesen fölösleges lábjátéka

Azért pláne rejtélyes, hogy miért szúrták el Curtisék feketeszínházát, mert pont a testvérműsorban, az RTL Klubon vett el az élményből, mikor Szabó Simon és ÉNB Lali pingpongozott bábszínészek segítségével, és a kamera elrontotta a látványt. Nem véletlenül dicsérte a stúdióból annyira Alföldi Róbert az amúgy látványos műpingpongot, de a tévé előtt annyiszor belógott a háttérben mozgó, fekete ruhába öltözött segítők alakja, hogy képzelőerő kellett a maximális ponthoz. Ugyanez történt Tatár Csilláéknál,

akik valamiért törpéknek álcázva kúsztak a padlón.

Ha ötször nem közelítettek rá Tatár fekete szettjére, akkor egyszer sem. A feketeszínház szemből, megfelelő megvilágítással élvezhető, és nem oldalról, félig a kulisszákban.

Baronits Gábor és Eke Angéla takarító dobolása

Két nagyon extrovertált ember mögé okos produkció kell, hogy a nagy színészkedés ne vegyen el a teljesítményből, ugyanis ez a műsor nem arról szól, hogy a profik előtt szépen mosolyognak a díszcelebek, és bekamuzzák a produkciót, hanem a kőkemény munka veszi le a lábáról a nézőt. Baronitséknál meg több volt a színműs óra, mint a dobolás. Háztartási eszközökön, hétköznapi tárgyakon kellett zenélniük, de inkább a mögöttük lévő zenekar rakta bele az apait meg az anyait.

Köllő Babett és Veréb Tamás feat. A kutyák

Ez az a produkció, ami nem ér, egyáltalán nem ér. Aranyos kutyák mindenhol, akik jutalomfalatért bármi alatt átbújnak, bárki hátát megmásszák. Gondolom én, mint profi idomár. De látványosnak látványos volt, jót tett a számnak a szörnyellás sztori és Köllő Luxifeli Babett szerelése. Ritkán lehet olyat mondani, hogy na, ő megengedheti magának a latexet vagy a tapadós nejlont, de Köllő mehetne ebbe a közértbe is.

Szandi és Vastag Csaba a műsor aduja

Ha ők nem csinálnak bármit meg a Csak show és más semmiben, akkor senki. Iszonyatosan kisportoltak, a színpadon gyakorlottak és jó a ritmusérzékük. A paraméterek alapján nem volt meglepő, hogy ment a légtornászás, elképesztően pörögtek az égben, maximális pontszámot kaptak. Előre szólunk, hogy az csalás, ha mindig egymást választják majd. Nem néztünk akkorát, hogy most ők végeztek az első helyen.

Szóval nem tökéletes ez a műsor, de meg kell hagyni, hogy vannak izgalmas részei – bár a zsűri viszont semmit nem tesz hozzá – , főleg az, hogy a készítők nem hagyják magukra a szereplőket, hanem már létező produkciókat raknak eléjük a harcművészetektől a hiphop táncig, amit a szerencséseknek le kell másolniuk. Így megvan, hogy miért tart ez három óráig: kilencig letudjuk az összes fellépőt, aztán jön a választás, hogy a celebek egymásra licitálnak a legjobb előadásokért. Az egyetlen őszintén naiv kérdés, hogy Schobert Norbert miért vállalta el a Csak show és más semmit? Láthatóan nem élvezi a show-t (legalábbis az első adásban), nem kihívásként fogja fel a feladatokat, hanem csöndben ül a kanapéján. És a rossz hír, hogy nincs kiesés, marad ő is a végéig.

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik