Kultúra

Új regényen dolgozik Michel Houellebecq

Új könyvet jelentett be Michel Houellebecq Goncourt-díjas francia író, a kortárs francia irodalom egyik legismertebb és legellentmondásosabb alakja.

Az egyik legolvasottabb és legtöbbet fordított szerző azt mondta, hogy regényről van szó, és januárban árul el róla többet.

A komor társadalomképéről híres Houellebecq abból az alkalomból nyilatkozott csütörtökön az Europe 1 francia rádiónak, hogy életműdíjat vehetett át. Az író 2015 óta nem publikált, életét a költészetnek és a fotózásnak szentelte. 2015-ben az ő könyvei keltek el a legnagyobb számban Franciaországban.

Legutóbbi regénye, a Behódolás 2015. január 7-én, a Charlie Hebdo magazin szerkesztősége ellen iszlám szélsőségesek által elkövetett merénylet napján jelent meg. A 2022-ben játszódó regénye, amelyben a franciaországi elnökválasztáson egy muszlim párt jelöltje győz, élénk vitát váltott ki Franciaországban és világszerte.

A csütörtöki rádióinterjúban Houellebecq arról beszélt, hogy könyvet írni nagy felelősséggel járhat, mint mondta, regényei megváltoztathatják az emberek életét, ha egyik pillanatról a másikra úgy döntenek, hogy a világ elviselhetetlen a számukra.

Könyveim alkalmatlanná tehetnek az életre, de nem szabadkozom, ez velem is megtörtént olyan könyvek esetében, mint A romlás virágai vagy Dosztojevszkij művei.

Nagy felelősség könyvet írni, de nem akarom kivonni magamat alóla. Ez komoly tevékenység.

Az anyakönyve szerint 62, saját bevallása szerint 60 éves író szeptemberben nősült, Qianyum Lysis Li kínai származású fiatal nőt vette el feleségül.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/Boris Roessler/dpa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik