Kultúra

Jónás Vera szomorkás dala festi alá az új magyar thrillert

Klip készült az X – A rendszerből törölve vége-főcímdalához.

November 1-jén kerül mozikba a Liza, a rókatündér rendezője, Ujj Mészáros Károly borongós hangulatú thrillere. Az X – A rendszerből törölve főszereplője szintén Balsai Móni. Ő alakítja Évát, a zseniális rendőrt, aki összefüggést sejt a rejtélyes budapesti öngyilkosságok között, ám közben a magánnyal és tinédzser lányával is meg kell küzdenie.

A stáblista alatt Jónás Vera dala, az Evergreen szól majd, amit Kozma Katával együtt írt a filmhez.

Hatalmas élmény volt számomra Ujj Mészáros Károllyal dolgozni. Sokszor kaptam már felkérést, hogy írjak zenét más eladóknak, kortárs darabhoz vagy reklámhoz, de hogy valaki ennyire végig kísérjen, és ennyire belemenjen a zene lelkületébe, egyedülálló élmény volt! Az első három hónapban mindent visszadobott, addig nem engedett, amíg ki nem bújt belőlünk, amit hallani akart. Aztán ez valahogy átfordult és elkezdtem sokkal mélyebben bízni benne. Mikor végül rátaláltunk a témára, már magam is megéreztem, „Na, ez az!” Akkor már egészen biztosan tudtam, hogy emiatt szorongatott Károly. Meghatározó élmény volt ez a folyamat, büszke vagyok a végeredményre és remélem, a mozirajongóknak is tetszeni fog.

– nyilatkozta az énekes.

Most elkészült az Evergreen klipje is, ami a filmből is felvillant több jelenetet:

Kiemelt kép: InterCom

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik