Kultúra a világ egy fura hely

Görbe tükrön át mutatta be a hanyatló Nyugatot a hatvanas évek magyar sajtója

A szocializmus kulturális életének alapköve, az 1964-től a rendszerváltásig megjelenő Tükör első évfolyamából szemezgettünk.

A magyar sajtótörténet soha nem volt híján fura pillanatoknak – így születhettek meg az 1854-1921 közt kiadott Vasárnapi Újság saját humorral operáló kisszínesei, a Magyar Igazságügyminisztérium Sajtóosztálya által a második világháború utáni években kiadott, elképesztő bulvárcímekkel vásárlásra késztető Ítélet lapszámai, vagy épp az Autó-Motor elődjében egy autót vezető vizslakölyökről megjelent cikk.

Hetven éve még autóvezető kutyával szórakoztatták a magyar újságolvasókat
Újabb lelet került elő az ősbulvár feneketlen mélységeiből.

Ezek az idők persze egyáltalán nem értek azonban véget a szocializmus beköszöntével, hiszen új ellenség jelent meg a horizonton:

a hanyatló Nyugat országai.

A lapok jó része megpróbálta ezt a magas labdát stílusához mérten lecsapni – így tett az 1964-1989 közt kiadott, a magyar kulturális élet alapköveként tisztelt Tükör is.

Százhatvan évvel ezelőtt a magyar újságírás is sokkal viccesebb volt
Összegyűjtöttük kedvenc rövidhíreinket a Vasárnapi Ujság legkorábbi számaiból.

A megalakulása után a Népszabadság főszerkesztő-helyettesi székéből átültetett Bognár Károly által vezetett, fekete-fehér és színes fotók tucatjaival, valamint Kaján Tibor karikatúráival csábító lapban nem csak az utazás, a szabadidő, a divat, a művészetek, illetve az életmód témakörében írt cikkek, de a kor szellemével ellentétben meglepő tárgyilagossággal írt politikai témájú cikkek is megjelentek – ezek közül lógott ki kissé a Hír-Tükör címet kapott rovat, mely néhány sorban gyűjtötte össze a szovjet és a nyugati sajtóban felbukkant híreket.

Előbbiek természetesen inkább a Szovjetunióról és a szocializmus követőiről az emberek fejében kialakítani kívánt képet erősítették, utóbbiak pedig a nyugati államok vezetőinek, illetve lakóinak rosszabb színben való feltüntetéséért tettek rengeteget.

Bármilyen károsnak is hangzik ez az ötlet, a kisszínesek egyáltalán nem nélkülözték a humort. Épp ezért gyűjtöttük össze az 1964-ben megjelent első évfolyam legfurcsább híreit, melyek közt szuper anekdoták, csattanós történetek, “a Beatles névre hallgató, hülyegyerek-frizurás jazzegyüttessel” történtek  is helyet kaptak.

A Tükör 1964-es évfolyamának lapszámait az Arcanum Digitális Tudománytárból értük el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik