Kultúra

Meghalt Rachid Taha

59 éves éves korában életét vesztette Rachid Taha francia-algériai zenész, írja a Le Parisien. Halálát szívinfarktus okozta szerdán reggel.

Zenéjére sok stílus is hatással volt, többek között a rai, a techno, a rock és a punk is. Pályafutását a Carte de Séjour rockzenekar vezetőjeként kezdte Párizsban, majd szólóénekesként főleg arabul énekelt.

1981-ben Lyonban találkozott Mohammed és Moktar Aminivel. Később megalakították a Carte de Séjour „tartózkodási engedély” nevű zenekarukat, majd 1983-ban felvették az első maxijukat, aminek ugyanez volt a címe. Első nagylemezük, a Rhoromanie 1984-ben jelent meg. Második lemezük, a Deux et demi 1986-ban jelent meg és tartalmazta Charles Trenet Douce France című dalának ironikus feldolgozását. A zenekar 1989-ben feloszlott.

A politikában mindig kiállt a demokrácia, a tolerancia és az altruizmus mellett és szembehelyezkedett a rasszizmussal, a fundamentalizmussal és a megkülönböztetéssel.

Szólóénekesként a Diwan című album jelentette számára az áttörést, amin maghrebi arab hagyományos dalokat dolgoz fel.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Thomas Bregardis

Ajánlott videó

Olvasói sztorik