Kultúra

Ördög Nórából nem lesz Gordon Ramsay, ahogy Pindroch Csaba céklájából sem Michelin-csillag

Ember legyen a talpán, aki tartotta a tempót: vége az uborkaszezonnak, minden kereskedelmi tévé beindult, hogy az első napon húzza be a nézőket, akiket két marokkal próbál majd megtartani. A Nyerő párost már összefoglaltuk, hogy miről maradt le, aki esetleg A Piramist választotta. A TV2 mindenképpen a későbbi sávba tartogatta a biztos sikert, Stohl András vetélkedőjével csábította el a közönséget, és egy brit licenc celebes kiadásával, a MasterChef VIP című műsorral folytatta.

Sebestyén Balázs most szépen visszavághat Stohl Andrásnak
Többek között Vasvári Luxus Vivien miatt lehet imádni az RTL Klub Nyerő párosát, neki és Fecsónak a sátor sem büdös, ők viszik majd a hátukon az évadot.

Ez az a gasztrós reality, aminek az amerikai szériájában ordítozott néha Gordon Ramsay, de közel sem volt olyan rémisztő, mint amilyennek messziről és a Hell’s Kitchen alapján hihettük. Sőt, Ramsay sokszor emberi és érzékeny maradt, de maximum ebben hasonlítanak Ördög Nórával. A magyar MasterChefnek muszáj felvenni a kesztyűt, a brit szakács tempójával kell megküzdenie a műsorvezetőnek, ami nem véletlenül tűnik akkora feladatnak.

Valószínűleg civil versenyzős évad is jön, de a TV2 sztárokkal alapozza meg a kedvünket. Huszonhét híresség lesz összesen, akik három héten keresztül küzdenek meg a társaikkal, akárcsak a Konyhafőnökben. A selejtezők után tizenketten maradnak, ebből a mezőnyből kerülnek ki a döntősök. Az első hét szakácsai:

  • Árpa Attila
  • Bay Éva
  • Pindroch Csaba
  • Demcsák Zsuzsa
  • Zsidró Tamás
  • Szabó Dóra (Mokka)
  • Pál Dénes
  • Madár Vera (Jóban Rosszban)
  • Molnár Tomi (a volt Anti Fitness Club)
Fotó: TV2

A versenyzők közül már jó párról tudtuk, hogy jön a MasterChefbe, többek között Demcsák Zsuzsáról, aki majdnem egy éve alakított az ATV reggeli műsorában, Szanyi Tiborral szemben. A soron következő hetekben pedig többek között láthatjuk majd Till Attilát, Noszály Sándort, Pásztor Annát, Gesztesi Károlyt, Janicsák Vecát. A műsorvezető Ördög Nóra, aki nem kóstol, nem zsűrizik, csak igazgatja a mezőnyt. Két séf, az amúgy nagyon jó kritikákat kapó, elég menő Mák konyhafőnöke, Mizsei János és az Arany kaviár étterem tulajdonosa és séfje, Nyíri Szása szedi szét a fogásokat. Nagyjából egy Konyhafőnököt kapunk esténként másfél órában, ami nem kevés, főleg, hogy a két saját műsor héttől majdnem este 11-ig tart a TV2-n. Ez rengeteg idő.

Ráadásul óhatatlanul összehasonlítjuk az RTL Klub gasztrós versenyével, ami már évek óta sikeresen fut, és az őszi/téli szezonban is jön egy celebes évad. Annak a műsornak az egyik legnagyobb előnye viszont mégsem ez, hanem a zsűri: valamilyen területhez, fine dininghoz, street foodhoz vagy a házias ízekhez mindenki ért, Fördős Zé egy személyben vállalta magára a zsűri és a műsorvezető szerepét, és mind a Michelin-csillagos Sárközi Ákos, mind Rácz Jenő megszerettette magát a nézőkkel. A TV2-nél az első adás alapján persze még kár lenne súlyos következtetéseket levonni, de az biztos, hogy egyelőre még nem röpködnek a poénok, a hangulat feszült Zsidró Tamás fröccsözhetnékén kívül. Ő viszi a legtöbb színt eddig a műsorba.

Fotó: TV2

De akkor miben különbözik a Konyhafőnök a MasterCheftől? Mindkettőben főzni kell, méghozzá jól, éttermi szintre kell eljutni a végén. A stúdió mondjuk az RTL-nél jött össze igazán, őszintén szólva első ránézésre kifejezetten fapadosra sikerült a TV2 díszlete, a zsúrkocsira emlékeztető zsűripult pláne. Ami viszont egyértelműen a MasterChef javára írható, hogy már az első adásban bedobták a szereplőket a mély vízbe, a főzésen kívül tesztelték a celebek konyhai tudását, és külső helyszínre, a májusi Gourmet fesztiválra is kilátogattak húsgolyókat gyártani. Ez óriási előny, főleg ha a csatorna megtartja a jó szokását, és nem ragad le örökre a stúdióban, illetve a konkurenciánál már alaposan bejáratott feladatoknál. Kell a változatosság.

Most első kihívásként különböző gyümölcsöket soroltak fel a versenyzők, a folytatásban pedig igazi, hús-vér embereknek sütötték az ebédet, és csak a végén főztek a stúdióban céklából. Itt jöttek a gondok. A Jóban rosszbanban feltűnt Madár Vera konkrétan egy félig átsült, főtt csirkemellet rakott a zsűri elé, Pindroch Csaba levese bűn rossz lett, és Demcsák Zsuzsa sem tudott értékelhető, céklás fogást Nyíri Szása elé tenni. A lényeg, hogy van itt még hova fejlődni. A kezdetek alapján mindenkit letiltottak a konkurenciáról, hogy még véletlenül se nézze meg, hogy mit vár el egy ilyen versenyen egy fine diningban otthonos séf. De innen szép nyerni, jöhetnek később a répatextúrák.

Ha most kéne választani, egyértelműen a Konyhafőnök vinné a prímet, de hagyjunk még egy kis időt a MasterChefnek, okozhat meglepetéseket a mezőny. A nézők kedvence pedig úgyis Mizsei János lesz, aki ha leküzdi a kezdeti lámpalázat, simán kiüti a tévés nyeregből Sárközi Ákost és Rácz Jenőt is félkézzel Michelin-csillag nélkül is.

Fotó: TV2

Az első adásban Pindroch Csaba esett ki a puncsszínű levesével és fáradt szalonnáival.

MasterChef VIP minden hétköznap megy a TV2-n 20.50-től, már ha marad A Piramis után, és nem fordul a sorrend.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik