Kultúra

Ezek voltak a nyár leghallgatottabb slágerei a Spotify szerint

A Spotify összesített listát készített, amin óriási hip-hop túlsúly uralkodik, és ahol Drake az egyértelmű király.

Kanye West már elég régen megmondta, hogy a rapperek az új rocksztárok, és úgy néz ki, az internet világában egy minden évben egyre igazabb lesz. A Spotify-on legalábbis mindenképp: az online zenehallgató felület ugyanis összegyűjtötte azokat a dalokat, amik a legjobban pörögtek idén nyáron, és a listán abszolút hip-hop uralom figyelhető meg.

Az első helyen Draketől az In My Feelings című nóta áll, ami azon felül, hogy a szám egy laza 430 millió hallgatottságot szerzett meg (ez egyébként több, mint a szám eredeti feltöltésének és klipjének kombinált nézettsége a YouTube-on), a nyár egyik legidiótább, legveszélyesebb trendjét is sikerült elindítania, ami ezreket ösztönzött világszerte arra, hogy mozgó autók mellett táncolva sodorják magukat életveszélybe.

Nem a legjobb ötlet mozgó autóból táncolva kiugrani
Elképesztően debil és veszélyes táncőrület terjed a közösségi hálókon, a hatóságok világszerte próbálnak fellépni ellene. Igazából természetesen Drake tehet mindenről.

Drake-nek egyébként amilyen rosszul indult a nyár, miután Pusha T felmosta vele a padlót, üzletileg valószínűleg pont olyan jól zárult: a Spotify 20-as listáján ő foglal egy öt helyet, és a platform hallgatottságából fakadóan ez tényleg azt jelentheti, hogy ő volt világszerte a nyár leghallgatottabb előadója.

A hip-hop mellett az elektronikus és popzene dominálnak a listán: a leginkább rocknak nevezhető dalok a Maroon 5-tól, valamint a 5 Seconds of Summer-től származnak, de ezek idesorolásához elég jószívűnek kell lenni. Jól mentek még a nyár elején megölt XXXTentacion nevű rapper számai, aki két dallal képviselteti magát, illetve ha hihetünk a listának, a teljesen jellegtelen trap-rapet toló Post Malone zenéje is egyre biztosabban halad a halhatatlanság felé.

Itt a teljes lista, jó zenehallgatást:

Kép: Christopher Polk / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik