Kultúra

Kerekes Vica és egy cannes-i nyertes rendező is ott lesznek a CineFest zsűrijében

Felállt a 15. Jameson CineFest zsűrije. A miskolci filmfesztivál döntéshozói közé több nemzetközi szervezet is delegált tagokat. A zsűribe bekerült a felvidéki születésű színésznő, Kerekes Vica is, a zsűrielnök a neves lengyel rendező, Krzysztof Zanussi lesz, írja az MTI.

Zanussi az egyik legjelesebb élő lengyel rendező: 1975-ben Arany Medvére jelölték, 1980-ban Cannes-ban megkapta a zsűri nagydíját, Velencében pedig többször is tarolt. A fesztivál idén három Zanussi-film levetítésével (Védőszínek, A nyugodt Nap éve, Konstans), továbbá mesterkurzussal és életműdíjjal tiszteleg a rendező előtt.

Kerekes Vica hamarosan egy új magyar filmben, a HABban is megjelenik, illetve a cseheknél is készülnek filmjei. A zsűri további tagjai: Christina Fon kanadai producer; Stevie Salas amerikai indián származású filmes és televíziós producer; Raymond Walravens, a World Cinema Amsterdam fesztivál alapító elnöke és kurátora; Bernhard Wenger osztrák filmrendező, producer; Damián Vondrasek cseh filmrendező, valamint Dudás Balázs, a tavalyi CineNewWave fődíjasa lesznek.

A fesztivál teljes programját itt lehet megnézni.

Kép: Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik