Kultúra

Kerekes Vica szerelmes cukrászlány lesz

Lakos Nóra rendezi az új magyar romkomot, amelynek gyártására 286 millió forint támogatást szavazott meg a Filmszakmai Döntőbizottság. A forgatás június végén kezdődik, a vígjáték a tervek szerint jövő ősszel kerül a mozikba.

A Hab munkacímű filmben Kerekes Vica egy reménytelenül szerelmes cukrászlányt alakít, aki mindent megtesz, hogy megmentse cukrászdáját és visszaszerezze élete szerelmét. Az alkotók „játékos és humoros mesét” ígérnek az elköteleződéstől rettegő mai harmincas „felnőttgyerekek” párkapcsolatairól, a reménytelen szerelmek elengedéséről és a valós kapcsolatok nehézségeiről.

Kerekes mellett Mátray László és Gyarmati Erik gyerekszínész lesz a főszereplő, de feltűnik a filmben Elek Ferenc, Pálfi Kata, Kovács Lehel, Láng Annamária, Szikszai Rémusz, Katona László és Mácsai Pál is. A Hab a tervek szerint 2019 őszén lesz műsoron a mozikban.

Lakos Nóra a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanult adásrendező, majd filmrendező szakon, rövidfilmjei és dokumentumfilmje – Magyar bajusz – számos nemzetközi filmfesztiválon szerepeltek és nyertek díjakat.

Ő alapította az első Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivált Cinemira néven, valamint a Gyerekfilm Akadémiát, ahol 8-18 éveseknek tart filmes workshopokat. A Hab az Aga Media gyártásában a Katapult Film és az A Company Hungary koprodukciójában készül. A forgatókönyv írója Fekete Fruzsina, az operatőr Bálint Dániel (Szabó úr, Hetedik alabárdos, Rossz versek).

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik