Kultúra

Látogatócsúcsot döntött a Sziget

Bár pontos szám csak szerdára várható, biztosan látogatócsúcsot hozott az idei Sziget. Kádár Tamás főszervező kedden kora este elmondta, hogy több mint félmillióan szórakoztak a fesztiválon.

A gitárzene visszavágott vasárnap a Szigeten
Brit napot tartott a Sziget vasárnap: Liam Gallagher a múlt, a King Gizzard & the Lizard Wizard a jövő, a Wolf Alice pedig a jelen képviseletében tette hozzá a magáét a naphoz.

Az eddigi látogatócsúcs a 2016-os 496 ezer volt, tavaly mintegy 450 ezren jöttek el a 26. Szigetre. Idén a szombati (a fő fellépő a Mumford & Sons volt), a vasárnapi (Dua Lipa) és a hétfői (Kygo) nap is teltházas volt és elképzelhető, hogy a keddi zárónap vége felé is kitehetik a „megtelt” táblát.

A csúcsdöntés annak is köszönhető, hogy a tavalyi, kicsit szerencsétlenebben alakult fellépői felhozatal után idén a befektetőkkel közösen 12 százalékkal, 8,6 milliárd forintra tudtunk növelni a költségvetést, ez az európai fesztiválpiac mércéjével is komoly büdzsének számít. Csak a nagyszínpados fellépőkre egymilliárddal többet költhettünk. De a látogatószám nem csak pénzkérdés; szerencse dolga is, ki ér rá az adott héten a nagy sztárok közül, ki van éppen turnén vagy ki készít éppen lemezt, mert akkor hiába hívjuk, nem fog eljönni

– fejtette ki Kádár Tamás.

Kádár Tamás kiemelte, a Sziget hagyományainak megfelelően idén is számos olyan koncert, program volt nagyon sikeres, amely kisebb, sok esetben nem zenei, hanem egyéb kulturális helyszíneken, sátrakban zajlott.

Például az A38 színpadon fellépett egy dj, aki aztán tegnap éjfélkor, a program befejeződése után a nagyszínpad keverőállása mögött adott meglepetésbulit. Mindenképpen meg kell említenem, hogy a Cirque du Sziget helyszínen olyan előadásokat láthatott a közönség, ami az egész világon különlegesnek számítana.

Mint a főszervező elmondta, a fesztivál idején szinte végig (a zárónap estéjét vihar kísérte) meglévő kánikulai hőség bizonyos szempontból a szokásosnál több feladatot rótt a Sziget csapatára.

Figyelni kellett arra, hogy a vendégek zavartalanul vízhez jussanak, hűtés céljából számos ponton helyeztünk ki párakapukat. Az egészségügyi személyzetnek is sok dolga volt a napszúrás-gyanús esetek miatt.

A cégvezető kiemelte, hogy az idei Szigeten összességében nem történt komolyabb baleset vagy súlyos egészségügyi probléma, a fesztivál kirívó problémák, botrányok nélkül zajlott le.

Kétségtelenül sokak számára volt bosszantó, hogy az amerikai rapper, Kendrick Lamar a nyitónapon, múlt szerdán az általa hozott hangtechnika problémái miatt háromnegyed órás késéssel kezdte el főműsoridős koncertjét. Mivel a nagyszínpadon a Sziget közelében lakók miatt 23 órakor be kell fejezni a koncerteket, a sztár showja ennyivel rövidebb volt, bár egy picit tovább játszott, így teljesítette az elvárt minimumot

– jegyezte meg Kádár Tamás.

Fel a fejjel, Budapest! Már rég halott vagy!
A brit Slaves leadta a Sziget egyik legjobb koncertjét.

(MTI, kiemelt kép: RockstarPhotographers)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik