Kultúra

Több mint egy hét teljes nyugalom

Péntektől indul a Művészetek völgye, ami egészen július végéig tart. Ugyanúgy három helyszínen mennek majd a programok, Kapolcson, Vigántpetend és Taliándörögdön. Az összeset nehéz lenne felsorolni, de az egyik, amire érdemes odafigyelni, az a belga, 1998-tól létező Triggerfinger, akik vagy három éve már felléptek az A38-on. A frontember, Ruben Block meg lehet, hogy a papírjai szerint 47 éves, de azért rájátszik az idős sármjára, simán elmehetne valami hipszter Instgram-apukának is. A Triggerfingert most vasárnap lehet megnézni Kapolcson, a Panoráma színpadon.

A belgák mellett rengeteg magyar fellépővel találkozhatunk a 30Y-tól kezdve a újabb zenekarokig, ott lesz a tóban pucéran mászkáló nővel debütált Belau, Middlemist Red, vagy a Fran Palermo. Persze a Bohemian Betyars sem maradhat ki a Művészetek völgyéből, ők legutóbb a Bánkitón is olyan bulit csaptak, amilyet ritkán lát a cirkusz, és az utánuk következő Suunsnál már lehetett izgulni, hogy megmarad-e a tömeg (megmaradt szerencsére).

A Művészetek völgyére nem csak a koncertek miatt érdemes lelátogatni: egyrészt a Balatonnál is szebb a környék, családdal tökéletes, az alkohol nem drága, a kaja meg egyenesen veri a legtöbb fesztivál kínálatát. Egy tavalyi cikkünkben már kiveséztük, hogy itt az a jó, hogy egyik bódé sem erőlködik, hogy kézműves legyen. Jön az magától. A langallót hiba lenne kihagyni, de azt most se mernénk ígérni, hogy a vegák fél perc alatt jól laknak Kapolcson.

Végre egy fesztivál, ahol igazán jókat lehet enni
Pénteken elstartolt a Művészetek Völgye, ahol nem csak az alkohol a fontos. A fesztiválszezon vége felé elég siralmas a gasztrokép, bezzeg Kapolcs kilóg a sorból.

Itt még több információt talál a fesztiválról, hogyan lehet lemenni és mennyiért. A jegyek terén egyébként van választék bőven, lehet három napra menni 11 ezerért, ötre (most már) húszért, egy napra 4500 forintért, vagy végig 39 ezerért. Nem olyan olcsó elsőre, de ha azt vesszük, hogy a Művészetek völgyében lényegesen kevesebből lehet bulizni, mint a nagyfesztiválokon, akkor már nem jobban esik minden kenyérlángos.

Kiemelt kép: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik