Kultúra

Váratlanul rúgták ki az RTL Klub sorozatsztárját

A csatorna kérésére jövő októberig semmilyen más munkát nem vállalt Ubrankovics Júlia, aki többször is saját költségén repült haza Amerikából, hogy részt vegyen A tanár forgatásán, illetve utómunkálatain. Az RTL sikersorozatának női főszereplője Nagy Ervin mellett hozott komoly, majdnem hétszázezres nézettséget a műsor első évadának, és a második évad promóciójában is nagy szerep jutott volna neki. Most azonban hirtelen megváltak tőle az RTL-nél, írja az Index. A meglepő lépésre pedig egyelőre magyarázat sincs.

Május végén ment le a német Tanárok gyöngye (Der Lehrer) alapján készült magyar sorozat évadzárója. A sorozat jól teljesített a legfontosabb, 18-49 éves nézők célcsoportjában, ám most valamiért úgy tűnik, mégsem volt elégedett mindennel a csatorna. A színésznővel, állítása szerint, mindössze hetekkel a második évad forgatása előtt közölték zárt ajtók mögött, hogy nem tartanak igényt szolgálataira a jövőben.

Pedig papíron semmi gond nem volt sem a sorozattal, sem Ubrankovics alakításával kapcsolatban. Az első évad után az eddig amerikai színházi szerepeiről ismert színésznő nálunk is ismert arc lett, elmondása szerint imádott a csatornával dolgozni, ráadásul ők is  elégedettek voltak a munkájával.

Arról, hogy az Ubrankovics által alakított Nógrádi Klaudia tanárnőt kiírják a sorozatból, vagy új színésznőt keresnek a szerepre, még nem nyilazkozott az RTL Klub, akik egyelőre semmilyen, a második évaddal kapcsolatos hírt nem osztanak meg.

Kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik