Kultúra

Egy internetes fórumon játsszák el a Végtelen háború befejezését

A Reddit egyik rajongói fóruma különös megoldást választott a Végtelen háború főgonosza előtti főhajtásra. A Thanos-párti közösség, amely Thanos Did Nothing Wrong (Thanos Nem Tett Semmi Rosszat) néven fut, hónapok óta bizonygatja, hogy a gonosz űrlény terve a filmben igazából egy fantasztikus ötlet volt, és a film végén teljes joggal lett kiirtva az univerzum lakosságának fele. Ezt a meggyőződésüket most gyakorlatba is ültetik, méghozzá elég drasztikusan: a fórumba beregisztráltak pontosan felét fogják letiltani az adminok három napon belül.

Természetesen a kitiltottak is a közösség tagja maradnak. Ők egy másik fórumban, az In The Soul Stone-ban (A Lélekkőben) fognak gyülekezni. A Lélekkő egyébként ugyanúgy a Marvel-univerzum része, egy népszerű elmélet szerint ez fogja feltámasztani az összes halottat a Végtelen háború folytatásában.

A tömeges letiltás és a közösség kettébontásának ötlete az egyik admin fejéből pattant ki, és a fórum egyöntetűen támogatta azt. Ha sikeresen lezajlik az akció, azzal a népszerű online fórum történelmébe is beírják a nevüket: a közösség jelenleg 350 ezer taggal rendelkezik, így ez lesz a Reddit legnagyobb tömeges letiltása.

Kép: Marvel Studios

Ajánlott videó

Olvasói sztorik