Kultúra

Itthon női bankrablókért, külföldön animált szuperhősökért pörögtek a hétvégén

Kevesebb magyar ment moziba, mint múlt hétvégén, de pont ugyanazokat a filmeket szerettük itthon is, mint az amerikai mozinézők.

Már harmadik hete nyomja le a Jurassic World-öt a Hihetetlen család az amerikai mozikasszáknál. A Pixar folytatása 45 millió dollárt szedett össze a hétvégén, így összesen 439.7 milliónál jár, ami ahhoz képest, hogy még csak 17 napja mutatták be, elég szép eredmény. Ez a két film, illetve a Bosszúállók: Végtelen háború járultak hozzá ahhoz, hogy az amerikai filmiparnak rekorder negyedéve volt 3.3 milliárd dolláros bevétellel. Az összbevételek az elmúlt három napban meghaladták az eddig rekordot tartó, 2015-ös áprilistól júniusig számított időszakot, amikor főleg a Halálos iramban 7-nek és az Agymanóknak köszönhetően jött össze 3 milliárd.

A magyar mozikban azonban jobban muzsikál, mint külföldön az Ocean’s 8, ami a hétvégén már jobban teljesített, mint az eddig listavezető Jurassic World: Bukott birodalom, 27.028 mozinézővel és 39 millió forint bevétellel. Az össznézőszámban a bankrablók azonban még nem nyomták le a dínókat, és az is beszédes, hogy JA Bayona filmje lassan már egy hónapja a top ötben mozog. Jól halad még a Deadpool 2 is, ami 110 milliós büdzséjére szedett össze eddig 310 milliót Amerikában, világszerte összesen pedig 719 milliót. A hétvégén nálunk még háromezren voltak kíváncsiak a májusban bemutatott filmre, ezzel pont lemaradt a top tízről. A hétvégén összesen 154 ezren voltak a magyar mozikban, ami az előző hétvégéhez képest 27 százalékos zuhanás.

Azonban jó hírek érkeztek a folyamatosan alulteljesítő Solo számára. A Star Wars előzményfilmjét bemutatták ugyanis Japánban, ahol első hétvégéjén rögtön össze is hozott 5.9 millió dollárt. Így a jelenleg 368 milliónál járó film közelebb lépett a 385 milliós lélektani összeghez, ami azt jelentené, hogy talán nem volt annyira elhibázott döntés, mint amekkorának eddig tűnt. Igaz, ettől még mindig nem tartozik a franchise sikertörténetei közé.

Valószínűleg az itthoni állóvizet a héten szépen fel fogja kavarni a Hihetetlen család folytatása, amit július 5-án mutatnak be a magyar mozik. Ha a külföldi számokra alapozunk, nálunk is nagyot tarolhat az animált szuperhősfilm.

Kiemeltkép: Collection Christophel / Warner Bros / Village roadshow pictures / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik