Kultúra

A Bubi lett az év szava

2017 antiszava a plázatelepjáró lett.

A Budapesten üzemeltetett közbringarendszer nevének mozaikszava, a Bubi lett a tavalyi év szava a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda (Manyszi) munkatársai és szakmai partnerei véleménye alapján.

Ezt Minya Károly nyelvész közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Széphalmon. Hagyomány, hogy a múzeumok éjszakája keretében, a Magyar Nyelv Múzeumában rendezett programon jelentik be, mi is lett a hazai nyelvész közösség szerint az év szava, antiszava, ifjúsági szava és költői szava.

Minya Károly, a Nyíregyházi Egyetem főiskolai oktatója, szókincskutató a döntést azzal indokolta, hogy a Bubi környezetbarát és közösségteremtő kerékpár-kölcsönző rendszer. A név a szolgáltatás elindulása óta közismertté és közkedveltté vált,

könnyen megjegyezhető és polgárjogot nyert a magyar nyelvben.

Az év antiszava a plázaterepjáró. A tömzsi formájú, magasított alvázú, tuningolt, hivalkodó jármű, amely főleg plázák parkolóiban jelenik meg. Az indoklás szerint az autó „a fogyasztói társadalom felületességének a fuvarozója” és egy nem túl szimpatikus életérzést közvetít.

Az év ifjúsági szava az egoszörf. Minya Károly kiemelte: ez az énkeresés sajátos módja, amely nem filozófiai értelemben, hanem a digitális térben következik be. Mint mondta, az egoszörf azt jelenti,

hogy beütjük a nevünket az internetes keresőbe, és elolvassuk, milyen felületeken vagyunk jelen, kik és mit írnak rólunk. Mindez tekinthető önimádó cselekedetnek, de lehet praktikus is, hiszen naprakész információt nyújt rólunk.

Az év költői szava a hímes templom. Ez egy festett, színpompás mennyezetű, kazettás templomot jelöl. Ez egy sikeres szófelújítás, egy néprajzkutató érdeme – tette hozzá Minya Károly. (mti)

Kiemelt kép: Facebook/ Mol Bubi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik