Kultúra

Johnny Depp rengeteget iszik és aljasnak tartja az anyját

Ezekről és hasonló, olykor megdöbbentő dolgokról mesél a színész egy friss interjúban.

Két héttel Johnny Depp 55. születésnapját követően a Rolling Stone magazin közölt roppant terjedelmes interjút a színésszel, aki ebben több kényes témát is érint és nem egyszer meglepő vallomást tesz.

Akarja hallani az igazságot? Tele van árulással

– indítja az interjút a hollywoodi sztár, akinek kinyilatkoztatásaiból a Variety (via HVG) szemezgetett:

1. Depp saját bevallása szerint nem egyszerűen sokat, hanem rengeteget iszik. Volt menedzserei tavaly azzal vádolták meg, hogy havi 30 ezer dollárt költ borra, azonban szerinte ez kamu:

Ez pofátlan hazugság. Sokkal többet költök borra.

2. Évekkel ezelőtt a családja és a barátai kérték, hogy ne vegye feleségül Amber Heard színésznő, mert nagyon nem tartják jó ötletnek. Szinte könyörögtek neki, hogy ne vegye el, vagy ha mégis, legalább házassági szerződést kössön a vagyona miatt. Depp mégsem kötött, ezért aztán a húga annyira megharagudott rá, hogy azóta sem beszél vele.

3. Néhai jó barátja, a zenész Tom Petty halála a mai napig jobban megviseli, mint sokan hinnék. Anno rendszeresen felhívták egymást és ahogyan azt Depp az interjúban felidézi, olyankor megkérdezte:

Te figyelj, dohányzol még? Ja, dohányzom. – Jól van, ha Tom még mindig bagózik, akkor én is OK vagyok és rágyújthatok.

Barátságuk évtizedekre nyúlt vissza, miután anno Depp és Petty is Floridából érkezett Los Angelesbe.

4. A 2011-es A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken forgatása elején Penélope Cruz elárulta Deppnek, hogy hat hónapos terhes és azon gondolkodik, hogy kiszáll a filmből. A színész lebeszélte a dologról és azt mondta neki, hogy ne aggódjon, mert vigyázni fog rá a forgatáson, amelyet aztán be is tartott és úgy óvta a színésznőt, mintha a saját felesége lenne.

5. Depp tudta volna, hogyan kell lekapcsolni Oszama bin Ladent és az al-Kaidát: LSD-vel.

Repülőgépekről megszórtam volna őket LSD 25-tel. Az egész körzetet beterítettem volna vele. Akkor aztán mindannyian mosolyogva másztak volna elő a barlangjaikból

– summázta a megoldást.

6. Miután elvált Amber Heardtől és anyagilag is megzuhant, a válság miatt depressziós lett és elkezdett még többet inni. Közben belefogott a memoárja írásába, amely akkoriban így zajlott:

Már reggel töltöttem magamnak egy nagy pohár vodkát és elkezdtem írni. Addig írtam, míg a könnyeimtől már nem láttam a papírt. Nem értettem, mivel érdemeltem ki mindezt. Igyekeztem mindenkivel őszinte és kedves lenni, erre ezt kaptam.

7. A forgatásokon már régóta nem tudja megjegyezni a szövegeit, ezért külön fizet egy hangmérnököt, aki rádión keresztül folyamatosan diktálja a fülébe azt, amit éppen mondania kell az adott jelenetben. Emellett különböző hangeffektusokat is be kell játszania Depp számára, mert ezek segítik őt a játékban:

Ezek megteremtik az igazságot. A legnagyobb hőseim egy része némafilmes. Ott kell lennie a tekintetedben. Úgy érzem, ha nincs ott az igazság a szemedben, nem számítanak a nyomorult szavak sem.

8. Megveti és seggfejnek nevezi Harvey Weinsteint, aki szerinte a ’90-es évek derekán szándákosan temette el a Halott ember című filmjét, mert az azt író és rendező Jim Jarmusch nem volt hajlandó átadni a végső vágás jogát. Ezzel együtt élesen él Deppben Weinsteinről egy emlék, amely alapján elkönyvelte, hogy jó apa lehet és nagyon szeretheti a lányát:

Egyszer láttam, hogy felveszi a gyereket az iskolánál ez a hatalmas Shrekféleség, aki odaérve lehajolt és gyengéden ráadott a kislányára egy esőkabátot.

9. Végezetül Depp az anyjáról, a néhai Betty Sue Palmerről is beszélt, aki ugyan gyerekként sokszor verte őt, ráadásul szinte bármivel, ami csak a keze ügyébe került, mégis nagyon szerette. Mikor aztán már színészkét megkapta az első nagyobb fizetését, abból azonnal házat vett anyjának, hogy végre rendes otthona legyen. Ezzel együtt az asszony 2016-os temetésén úgy fogalmazott:

Valószínűleg az anyám volt a legaljasabb ember, akivel valaha találkoztam.

Így lett kínos ripacs Hollywood legmenőbb sztárjából
Johnny Depp 55 éves lett, de sok oka nincs rá, hogy ünnepeljen. Vajon sikerül feltámasztania karrierjét?
Kiemelt kép: Getty Images/WireImage/Mike Marsland

Ajánlott videó

Olvasói sztorik