Kultúra

Még a biciklikről szóló cikkekből is folyt a propaganda a Rákosi-kor derekán

Vincze Miklós
Vincze Miklós

újságíró. 2018. 06. 15. 11:01

Miért nem a háborús károkat hozzák inkább helyre ahelyett, hogy céltalan és suta találmányokat hoznak létre? – tette fel a kérdést a névtelen szerző.
Korábban a témában:

A magyar sajtótörténet szürreális fejezeteiről korábban már többször is megemlékeztünk – így például a szárnyait a Bach-korszak derekán bontogatni kezdő Vasárnapi Újság elképesztően szürreális stílusban megfogalmazott rövidhíreiről, a Budapest száz évvel ezelőtti egzotikus lakóit bemutató tudósításról (amiből még az is kiderült, hogy a kínai közösség tagjai csak minden negyedik héten viszik ki a szemetet!), vagy épp a hetven éve élt autóvezető pesti vizsláról, nem tekintettünk még be azonban a Kádár-kori propaganda legfurább bugyraiba, melyekben a minden kétséget kizáróan villámgyorsan rohadó nyugati országoknak való beintés mindennapos szokássá vált – még akkor is, ha egy autós magazin szerzője jegyezte a sorokat.

Így születhetett meg a ma is létező Autó-Motor elődje, az Autó 1950. február 1-jén megjelent számának üde színfoltja, ami a kedvesen hangzó “VELOPLAT” – a legújabb közlekedési csodabogár címmel jelent meg.

A névtelen szerző az olvasó háborús élményeit becélozva erős felütéssel nyit:

“Európa népe még mindig nyögi a borzalmas háború következményeit. Rengeteg érték pusztult el és hosszú évek kellenek még, hogy az esztelenül okozott kárt helyrehozzák.”

De nincs persze minden veszve, sőt, jobbak vagyunk, mint a hanyatló Nyugat, akiknek csak a butaságra van meg az eszük:

“Nyugaton, ahol az újjáépítés üteme meg sem közelíti a népi demokráciák építő lendületét, még nagyobbak az elvégzendő feladatok. Anyag- és munkaerőmegtakarítás helyett azonban ugyanakkor mit látunk? Céltalan és suta “találmányok”, amelyek legfeljebb a “feltalálók” üzleti érdekeit szolgálják, látnak napvilágot s keltenek – igaz, hogy csak múló – feltűnést a kiállítások közönségében.”

A cikk témája ugyanis egy fura találmány: az első fekvőbicikli, a Fautenil Vélociped 1893-as feltalálása óta szerkesztett legfurább jármű, a Veloplat.

in: Autó, 1950.02.01

“Ilyen új találmány a párizsi kiállításon látott ‘Veloplat” elnevezésű, fantasztikus kerékpár, amelyen feltalálója nem ül, hanem fekszik. Véleménye szerint – ami bizonyára egyedülálló – ebben a helyzetben könnyebb a kerékpár hajtása és nagyobb sebességet lehet vele elérni.”

A szerző jól láthatóan nincs igazán oda az újításért, de nem hagyta ki a lehetőséget, hogy gúnyt űzzön a találmányból, és egyébként is: a lapzártáig mindenképp tartalommal kellett megtöltenie az üresen maradt lapsarkot.

“A Veloplat elnevezésű remekműhöz még csak az hiányzik, hogy egy motort szereljenek rá, esetleg azonban egy rakétát lehetne beledugni – a váz csőszerű végébe. Mindent összevetve, ez az új francia találmány még viccnek is rossz, nemhogy közlekedési eszköznek.”

A teljes cikk:

A sors fintora, hogy a fekvőbiciklik az azóta eltelt évtizedekben egyre nagyobb tömeget hódítottak meg (persze továbbra is csak egy szűk réteg által használt járművek maradtak), sőt, néhány évvel ezelőtt megjelent a piacon egy, a fenti francia kétkerekűre kísértetiesen hasonlító jármű is: a Bird of Prey.

A 2016-ban megjelent eszköz alkotója, John Aldridge szerint a világ leggyorsabb kerékpárja, melyen a váltás és a haladás is sokkal egyszerűbb, hiszen a rendeltetésszerű használathoz szükséges, szinte hason fekvő póz  miatt a versenyző jóval áramvonalasabb testtartást tud felvenni.

Nem elhanyagolhatók persze a biztonsági tényezők sem, hiszen  kormányon átesve elszenvedett törések és a hosszú fékút miatti balesetek egy része is elkerülhető lenne, a Bird of Prey ugyanis sokkal rövidebb fékút után képes megállni, sőt, a hasraesés valószínűsége is jóval kisebb.

Cserébe viszont 4800 dollárba, azaz 1,3 millió forintba kerül, szóval jó eséllyel a legtöbben a XXI. században is meghagyják majd azt a hanyatló Nyugat ópiumának.

Az Autó archív cikkét az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével értük el.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.