Kultúra

Donald Trump csak visszaszólt Robert De Nirónak

Az elnök szerint a színész elvesztette az eszét a sok bokszütéstől.

Robert De Niro pár napja csinált kisebb botrányt a Tony-díjátadón azzal, hogy kiállt a színpadra, és élő közvetítésben azt mondta:

Csak egy dolgot szeretnék mondani: Baszódjon meg Trump!

Kirohanását a helyszínen álló ovációval fogadták, a gálát közvetítő CBS viszont kisípolta a “fuck” szót. Várható volt, hogy a nyilvános csörtéken edződött Donald Trump nem fogja szó nélkül hagyni a dolgot, és így is történt. Igaz, hogy egy kis késlekedéssel, de az azért még tőle is meglepő lett volna, ha a Kim Dzsongunnal való tárgyalása kellős közepén küldi el De Nirót a francba.

A történelmi találkozó után viszont egyből válaszolt a Twitteren, ahol előbb „nagyon alacson IQ-jú egyénnek” nevezte a színészt (ellentétben az okos és vicces észak-koreai diktátorral), aki szerinte túl sok ütést kapott igazi bokszolóktól élete során. Majd kifejtette, hogy neki a Tony-gálán is ütésektől kábultnak tűnt De Niro, nyilván csak emiatt nem látja, hogy a gazdaság sosem teljesített olyan jól, mint most. „Ébresztő Kótyagos!” – zárta Trump elegáns üzenetét.

Valószínűleg nem ez lesz az utolsó ütés, hisz De Niro eddig sem fogta vissza magát. Szép kis cicaharcnak ígérkezik ez kettejük között.

Borítókép: Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik