A Miskolci Illés Emlékzenekar (MIEZ) péntek este a Fővárosi Művelődési Házban bemutatta az Illés 1970-ben fölvett, de csak most megjelent nagylemezét, a Goodbye, Londont. Az együttes 1970 márciusában Londonban turnézott, ahol a zenekar tagjai interjút adtak a BBC magyar adásának. Bár az interjúban semmilyen igazán meredek dolog nem hangzott el, az interjúnak vagy az interjú tartalmának hála, különböző retorziók érték az Illést, így akkor ez az anyag nem jelenhetett meg. A számokat utóbb, 1971-ben és 1972-ben kiadták, de nem egyben. A pénteki koncerten jelen volt és egy-egy szám erejéig énekelt a zenekar még élő három tagja, Bródy János, Szörényi Levente és Szörényi Szabolcs. A 24.hu interjúja közvetlenül a koncert után készült Bródy Jánossal.
Lényeges különbség az Illés és a Fonográf között, hogy a Fonográfnak még az összes tagja él. Várható még Fonográf-koncert vagy a február 16-i volt az utolsó?
A bölcs mondás szerint soha ne mondd, hogy soha, de nagyon úgy tűnik, hogy ez volt az utolsó.
Miért?
Van a zenekarnak olyan tagja, aki már erre a koncertre is nagyon nehezen és jelentős unszolásra vállalkozott.
Kicsoda?
Nevet nem mondanék.
Jó, akkor én kérdezek: Szörényi Szabolcsról van szó? Róla ugyanis megjelent, hogy nagyon nehezen állt kötélnek, s ennek vélhető egyik oka, hogy az egyik fülére öt éve megsüketült.
No comment.
December 10-én, az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata megjelenésének hetvenedik évfordulója alkalmából koncertet ad a Kongresszusi Központban. Mit tudhatunk erről a koncertről?
Számomra az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 1948. december 10-én elfogadott nyilatkozata – mint az az eszmény, amelynek elérésére minden népnek és országnak törekednie kell – egy nagyon fontos alapokmány, mondhatni sorvezető az életemben. Úgy gondoltam, hogy a magam módján – akárcsak 1971-ben, akkor egy oratóriummal, most egy koncerttel – hívom föl a figyelmet erre a dokumentumra. Részleteket még nem tudok a koncertről. Biztos, hogy lesznek az alkalomhoz illő dalok is, de nyilván azok a számaim is elhangoznak, amelyek nélkül a közönség csalódottan menne haza.
Ugyanaz lesz a kísérőzenekar mint a Ráadáson? A Kirschner Péter vezette együttes?
Igen.
Az ENSZ Emberi jogok egyetemes nyilatkozata elfogadásának akkor negyvenéves évfordulója alkalmából tartották 1988. szeptember 6-án a Népstadionban a Human Rights Now! elnevezésű koncertet, amelyen – egyebek közt Peter Gabriel, Bruce Springsteen és Sting társaságában – ön is föllépett. Nem tudtam nem észrevenni, hogy az emberi jogokat illetően az akkori koncert után, illetve a mostani előtt is nagyon jelentős változások mentek végbe Magyarországon, csak akkor pozitív, mostanság pedig negatív előjellel. A két koncert egyfajta keretet jelent? Borítékolható, hogy akárcsak az 1988-as koncert előtt, úgy a mostani koncert után is súlyosan sérülni fognak az emberi és polgári jogok Magyarországon?
Remélem, hogy nem. Remélem, hogy Magyarország kormányai a továbbiakban is fontosnak és jelentősnek tartják ezt a nyilatkozatot – amely egyébként természetesen beépült Magyarországnak, mint az ENSZ tagjának jogrendszerébe. Bízom abban, hogy Magyarország ugyanúgy tiszteletben fogja tartani az emberi jogokat, mint eddig.
Föltételezve, hogy ön nem marslakó és Magyarországon töltötte az elmúlt nyolc évet vagy legalábbis annak legnagyobb részét, úgy látja, hogy van reális esély az emberi jogoknak a kormányzat általi tiszteletben tartására?
Amíg Magyarország az Európai Unió tagja, addig van.
Arra céloz ezzel, hogy Magyarország esetleg tíz vagy húsz év múlva nem lesz az Európai Unió tagja?
Nagyon remélem, hogy szeretett hazám nem válik ki az EU-ból. Magyarország István király óta Európa része.
Az iménti koncertet szakmai szemmel milyennek látta?
Kiváló, fölkészült zenekarnak látom a Miskolci Illés Emlékzenekart. Az Illés még élő tagjai többször is fölléptek már a MIEZ-zel. Mindig nagy öröm velük egy színpadon lenni.
A Kati jött gitárszólója miért tért most el az eredetitől? Inkább hajazott Ritchie Blackmore-ra mint Szörényi Leventére.
Nem lehet mindig pontosan az eredetit játszani. Az új lemezen szerepel az Approximáció is. A szám annak köszönheti a létrejöttét, hogy apám közgazdászként Indiában tanított akkor, és hozott onnan egy szitárt. Levente – akinek szerintem akkor volt először szitár a kezében – elkezdett hangokat kicsalni belőle. A hangszer adta invencióból született ez a dal, amit persze a MIEZ nem tudott gitáron egy az egyben visszaadni. Nincs ezzel semmi probléma.
A most bemutatott lemez egyik száma az Elvonult a vihar, amely akkor végül kislemezen jelent meg, az 1971 szilveszteri tv-műsorban pedig az Illés több műfajban önparódiaként játszotta. A kemény rockos rész olyan jól sikerült, hogy a fénykorát akkor élő Deep Purple-Led Zeppelin-Black Sabbath csatársornak is becsületére vált volna. Nem merült föl, hogy ebbe az irányba mennek tovább?
Nem. Igazán nagyon kemény rockot sosem játszottunk, de volt egy-két szám, amelyben szerintem érezhető a kemény rock hatása. A most bemutatott lemezen a Légy egy napra a kedvesem ilyen. Anno egyszer egy koncerten a szám közben Levente odasúgta nekem, hogy egy ilyen riffből összehozni egy számot kissé talán merész. Azt hiszem, a mai zenekarokénál sokkal nagyobb volt a sávszélességünk, azaz a zenekar egyszerre volt alternatív, avantgárd, ugyanakkor populáris. Később már nem volt jellemző, hogy egy zenekar – például a Fonográf – ennyire eklektikus legyen. Amúgy az Elvonult a vihar eredeti szövegét ki kellett javítani, mert eredetileg úgy hangzott, hogy „Elvonult a vihar/Tiszta lett az ég/De a zúgó vihar/Visszajöhet még”. Ebből lett az, hogy „De az én kedvesem/Nem jött vissza még”.
Mi hangzott el abban a bizonyos 1970-es BBC-interjúban, amely után az Illés indexre került, és ami miatt a most bemutatott lemez anyaga akkor nem jelenhetett meg? Három nagy tabu volt a Kádár-korszakban: 1956 átértékelése, a szovjet csapatok magyarországi jelenléte, és az egypártrendszer-többpártrendszer kérdése. Ebből a háromból bármelyiket megpendítették?
Ugyan! Semmi ilyesmiről nem volt szó. Maga a riporter sem akart minket kellemetlen helyzetbe hozni. A sztori a következő: 1970-ben Londonban koncerteztünk. Az egyik koncert után a BBC magyar adása kért és kapott tőlünk egy rádióinterjút. Ebben semmilyen, az előbb ön által fölsorolt téma nem került szóba. Az sem mondható, hogy rosszindulatúan beszéltünk volna hazai munkás viszonyainkról.
A korabeli klasszikust panelt idézve: nem sértették a Magyar Népköztársaság érdekeit?
Szerintem nem. Talán az vághatta ki az akkori NER-nél a biztosítékot, hogy a hosszú hajról, illetve a hosszú hajjal szembeni ellenérzésekről beszéltem. Sosem derült ki, hogy az interjú tartalma vagy ténye lett-e a probléma. Az 1968-as csehszlovákiai bevonulás után kissé szorosabbra fogták a gyeplőt. A titkosszolgálat vélhetően kapott egy olyan feladatot, hogy az Illés lehetőség szerint szűnjék meg. Több 1968 utáni esemény is ezt valószínűsíti. Miután pedig az 1973-as diósgyőri popfesztiválon elmondott néhány ártatlan mondatom után eljárás indult ellenem államellenes izgatás gyanújával, hónapokig lakhelyelhagyási tilalommal sújtottak, minek következtében a zenekar koncertjein sem tudtam megjelenni. De valószínűleg a zenekar többi tagját is nyomás alatt tartotta a hatalom, és szerintem ennek volt az az eredménye, hogy Illés Lajos 1973. november 2-án – négyünk számára meglehetősen váratlanul – bejelentette a zenekar föloszlását. A BBC-nek adott interjúra visszatérve: miután teljesen gyanútlanul hazajöttünk, közölték velünk, hogy túlléptük a magyar állampolgárok számára engedélyezett szabadságot, és emiatt az Illés súlyos szankciókkal lesz sújtva. Budapestről kitiltottak minket, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió nem játszotta a felvételeinket, és több vidéki város is jelezte, hogy nem kívánja az Illést fogadni. Az mentette meg a zenekart, hogy az Országos Rendező Iroda igazgatója, a fiatalkorában Tolcsvay Laci papájával egy zenekarban szintén zenész Keszler Pál – nyugodjék békében – szeretett minket és a maga módján megvédett minket azzal, hogy az illetékes hatóságokkal közölte, miszerint ő majd vigyáz ránk, hogy ne legyen velünk további balhé. Az ORI vidéki műsoraiban mindenesetre fölléphettünk. Így lettünk – Tardos Péter jópofa bonmot-jával – a vidék legjobb zenekara.
Szeptemberben hosszú interjút adott az azóta megszűnt Budapest Beaconnek. Ebben szó esett a Csillag Hajnalkáról, illetve negyvenöt évvel későbbi folytatásáról, a Felföldiné estéjéről. Mint akkor fogalmazott, „lehet, hogy ennek a lánynak is volt két-három jó éve, amit még nem írtam meg”, és azt mondta, hogy esetleg megírja, mint ahogy a Toldi szerelmét is később írta meg Arany a Toldi estéjénél. Megírja Felföldiné Csillag Hajnalka trilógiájának második részét?
Valóban: erre céloztam, hogy tudniillik – Arany János nyomdokain haladva – hiányzik egy rész, de nagyon bizonytalan, hogy elkészül-e. Egy-két éven belül semmiképpen sem várható a folytatás. Könnyen lehet, hogy amennyiben még írok is néhány dalt, akkor sem ezt a történetet fogom kiegészíteni.
Ha jól értem, ez egy udvarias „nem” volt. Miért nem?
Sokan rosszallással fogadták a Felföldiné estéjét. Talán nem kellett volna hagynom, hogy Felföldiné Csillag Hajnalka magára nyissa a gázt. Volt, aki annyira azonosult vele, hogy sírva hívott föl. Talán nem ez a Ráadás legnépszerűbb száma.
Koncertezik még a Ráadással?
Persze: legközelebb július 28-án Veresegyházon. De előtte még kiruccanunk Amszterdamba, a hollandiai magyarokhoz koncertet adni. Kíváncsi vagyok, mennyire kínozza őket a honvágy.
Interjú: Szegő Péter
