Kultúra

Nagy-Kálózy Eszter elhagyja a Nemzeti Színházat

Megtartotta évadzáró társulati ülését a Nemzeti Színház pénteken; az eseményen Vidnyánszky Attila, a teátrum igazgatója értékelte a 2017/18-as évadot, továbbá átadta a Farkas-Ratkó-vándorgyűrűt és a színház négy saját alapítású díját.

Vidnyánszky Attila a társulati ülésen kiemelte: az idei évadban 146 produkciót, összesen 429 előadást láthatott a közönség, többet játszottak, mint az előző szezonban. Kilenc bemutatót tartottak, emellett 34 repertoáron lévő darab, 80 befogadott produkció és a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) 23 vendégprodukció volt látható. Az igazgató hozzátette: több befogadott előadás és kevesebb utazás szerepelt az idei programban, de jövőre több vidéki és külföldi vendégjátékot terveznek.

Mint mondta, idén eddig több mint 120 ezer néző látogatta előadásaikat, a nyári produkciókkal együtt ez a szám 130 ezer fölött lesz, ami rekordot jelent. A nyári programok közül kiemelte, hogy augusztusban a csíksomlyói nyeregben mutatják be a Csíksomlyói passió című produkciót. A színház látogatottsága az idei szezonban 98 százalékos volt, míg a ciklus elején 60 százalékkal indultak. Az áprilisban ötödik alkalommal megrendezett MITEM 13 országból 22 vendégtársulat előadásával, 97 százalékos nézettséggel zajlott. A produkciókat összesen 8377 néző látta.

„Szép év volt” – mondta az igazgató, hozzátéve, hogy vállalásaik nagyrészt teljesültek, azzal együtt, hogy két nagyszínpadi produkció bemutatását elhalasztották, az egyiket a következő szezonban, a másikat a későbbiekben tűzik műsorra.

A jövő évad változásairól szólva elmondta, hogy Nagy-Kálózy Eszter máshol folytatja munkáját, Tompos Kátya lazább szálakkal kötődik a színházhoz, de előadásait tovább játssza, Olt Tamás a kaposvári színház művészeti vezetőjeként dolgozik ezentúl, és A. Szabó Magda stratégiai igazgató is távozik a színháztól. Új tagok is csatlakoznak a társulathoz: Csurka László mellett Mészáros Martin, Nagy Márk, Herczegh Péter és Szép Domán.

A pénteki társulati ülésen az évadban kiemelkedő alakítást nyújtó, 40 év alatti színészeket elismerő Farkas-Ratkó-díjat Farkas Dénes vehette át a kollégák titkos szavazása alapján.

A színház saját alapítású díjai közül – szintén a társulat szavazatai alapján – a Szörényi Éva-díjat Nagy-Kálózy Eszter, a Sinkovits Imre-díjat Blaskó Péter, a Németh Antal-díjat A. Szabó Magda stratégiai igazgató, a Kulissza-díjat pedig Fésűs Anikó, a gazdasági osztály munkatársa nyerte el.

Az évadzárón megemlékeztek a napokban elhunyt Király Nina dramaturgról, aki a színház nemzetközi kapcsolataival, a MITEM szervezésével foglalkozott. Csalhatatlan ízlésű, nagy tudású embert vesztettünk el, akivel szövetségünk majd két évtizedes múltra tekint vissza, és akinek szava meghatározó volt sok kapcsolat kialakításakor – emlékezett az igazgató.

(MTI)

Kiemelt kép: MTI/Czimbal Gyula

Ajánlott videó

Olvasói sztorik