Kultúra

Fluor: Utálom, hogy a politika elveszi az emberek elől a levegőt

Egy interjúban beszélt arról, hogyan élte meg, amikor a Petőfi Rádió egy időre letiltotta.

Nem bosszantott föl, de nem tartottam túl elegáns lépésnek. A régi Petőfit, a magyar zenekarok paradicsomát nagyon szerettem, a mostani rádió már nem az én világom. Egyébként meg nem a forradalmat robbantottam ki, csak trollkodtam egyet. Nem is a Wellhello miatt aggódtam, hanem azért, mert emberek munkahelyéről van szó, amit akár el is veszíthettek volna, az meg nem poén, ha valakit miattam rúgnak ki

– mondta Fluor Tomi a 168 órának (via 444) azzal kapcsolatban, hogy a Petőfi Rádió letiltotta a Wellhello dalait, miután ő sorosozott egyet a köztévén.

Fluor Tomi a köztévén élőben kiabálta be, hogy Soros György
Hirtelen sorosozással trollkodott a Wellhello tagja. Videó.
Fluor szerint nem lehetett megakadályozni az akcióját, amelyet az élő adás előtt egyszer már megcsinált.

“Az élő adás előtt volt már egy felvétel, és akkor is belekiabáltam a kamerába, hogy Soros György. Valójában azt hittem, hogy az az élő adás. Amikor rájöttem, hogy az csak egy próba volt, már úgy voltam vele, hogy végigviszem

– árulta el.

Azzal kapcsolatban, hogy az említett eset belesodorhatja a politikába, úgy fogalmazott:

“Azt nagyon utálom, hogy a politika elveszi az emberek elől a levegőt, nem tudok úgy végigmenni az utcán, hogy ne ütköznék bele mindenféle gyűlöletkeltő plakátba. Napi szinten vitatkozom politikai kérdésekről, olykor a kiabálásig is elmegyek a véleményem védelmében. Ez korábban nem így volt. Kifejezetten foglalkoztatnak a magyarországi társadalmi mozgások

– tette hozzá Fluor, akit nem lepett meg az áprilisi választások eredménye.

Ellenzéki oldalon hiányzik egy karizmatikus figura, Orbán Viktor viszont egy ismert és eladható brand. Az emberek nem szeretnek váltani, általában azt emelik le a polcról, amit már ismernek és megszoktak.

A Wellhello letiltása nyomán a választásokat követő április végi tüntetésen lejátszották az Apuveddmeg című számukat, amelyre utólag azt mondta:

Igazából az tetszett, hogy van érdeklődés az emberek részéről, hogy azért oda tudnak állni valami mellé az emberek, ha azt érzik, igazságtalanságok történnek. Egyébként szónoknak is felkértek, de azt elhárítottam

– monda, hozzátéve, hogy nem akart pártpolitikai mezőbe kerülni.

Ha beszédet mondanék egy tömegrendezvényen, akkor – politikai állásfoglalás helyett – az alapvető emberi értékek megtartásának fontosságáról értekeznék. Például arról, mennyire nem tetszik, hogy azok, akik néhány éve még csak titokban mertek cigányozni vagy büdös buzizni, ma a mellüket verve, nagy hangon és büszkén vállalják a rasszista nézeteiket.

Végül arra a kérdésre, hogy hisz-e még a politikailag korrekt beszédben, azt válaszolta:

Igen, pont annyira, mint abban, hogy bármit szabadon lehet bírálni és bármivel lehet viccelni. Ez ugyanolyan fontos jog, mint a píszí.

Na, de mi a közös Deák Bill Gyulában és Fluor Tomiban?
Gonzó fényképalbum készült a magyar könnyűzene négy generációjáról.
Kiemelt kép: Facebook/Fluor Tomi

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik