Van az a közhely, hogy az étel nem játék, de azért vannak kivételek. Amikor ránézünk egy fine dining menüre – akár képről, akár élőben –, egyből az jut eszébe az embernek, hogy inkább valami képzőművészeti alkotással néz farkasszemet, mintsem egy egyszerű és laktató kajával. Persze nem arról van szó, hogy kispórolnák a szakácsok az ízeket a látvány érdekében, de az tuti, hogy először a szemünkkel eszünk. Az pedig csak plusz lehet, ha egy kiállítás képeihez magunk építhetünk össze magunknak egy tányért. A Makeryben (itt amúgy is te főzöd meg magadnak a vacsorát) egy interaktív kiállítás keretein belül Zelena Veronika (a képeit ide kattintva lehet megnézni) festményeihez raktak össze fogásokat, illetve csak a hozzávalókat, aztán ránk bízták, mit kezdünk a színes gombákkal és zöldségekkel. Kicsit olyan ez, mintha elmennénk egy rajzórára, és a foglalkozás végén a fejünkre húznánk a vásznat.
És jó buli a fejünkre húzni az elkészített képet? Nagyon. Nem olyan, mint egy igazi vacsora, ez tényleg egy kézműves foglalkozás, ahol pár percenként átnéznek a fejünk fölött a segítők, és megdicsérik az alkotásunkat. Más opció nincs, és ez onnan derült ki, amikor a fotós kolléga az ijesztő szusijára is kapott pár elismerő szót. Az expresszionizmusra emlékeztető festmények adták a hozzávalók ötletét, vibráló színek jöttek Zelena Veronika stílusához igazodva, egy a szusi után szabadon a vízeséseket ábrázoló képekhez halakkal, és egy tál lila burgonyás rizottóval, gombákkal, ami az egész tárlatot jelképezi.
Nagyot nem tévedhetünk, az ízek ugyanis egymáshoz passzolva érkeznek, de azért nem az lebeg ilyenkor a szemünk előtt, hogy finom is legyen a tányérunk. Mintha valami séfsuliban ülnénk a tálalás órán, és csak a külalak számítana, azzal viszont el lehet pepecselni addig, amíg egy morzsa is marad előttünk. Az a helyzet, hogy a magyarok többségétől távol áll a fine dining, és a kortárs kiállítások sincsenek valószínűleg az első helyen az átlag programok listáján. A fine diningtól való távolságtartás pofonegyszerű, az emberek jó része nem engedheti meg magának a Costesben való vacsorázást, ráadásul nem érdekli annyira az étel azon túl, hogy az jó minőségű és finom legyen. A kiállításoknál meg az az egyik ok, hogy sokan nem akarnak festményeket nézni úgy, hogy nincs azokról semmi infójuk. Pedig ez hülyeség, nem kell ahhoz óriási tudás, hogy értékeljünk egy szép tárgyat. És pont erre taníthat egy ilyen alkotóműhely. Ott van előttünk egy kis csipesz, amit korábban kiröhögtünk volna, aztán valami amerikai vígjátékban érezzük magunkat. Így képzelhetünk el egy első randis jelenetet, ahol nem kell túl mély dolgokról beszélgetni, mert ott van egy lábas a szereplők keze ügyében, amit lehet kavargatni.
Nem mondom, hogy való ez a játék mindenkinek, kiállítással vagy anélkül. És azzal sincs semmi gáz, ha valakit a konyhán túl nem érdekel, mi kerül elé. De aztán ott van az a réteg, aki tud várni a fogásokra, és elvan azzal, hogy megkóstolja az alapanyagokat a rebarbarától a zsenge spárgákig, és azon kapja magát, hogy fennhangon idegeskedik, ha a csipesszel nem sikerül mindent pontosan a tányérra rakni. Kicsit olyan a Makery, mint amikor az iskolás ünnepségeken marcipán gyurmázás volt. Annál szuperebb dolog kevés lehet 7 évesen, hogy kézműveskedhetünk és ehettünk egyszerre, és jó tudni, hogy ez 27 évesen sem ciki. Hogy ezt most egy kiállítás mellett tesszük vagy sem, az nem számít, a lényeg, hogy apránként olyanok is megszerethetik az ételművészetet a képzővel együtt, akik addig egy múzeumba se szívesen léptek be.
Zelena Veronia kiállítását szerda estétől lehet megnézni a Dob utcában.
Kiemelt kép: Fotó: Marjai János / 24.hu
