Kultúra

A szupermarket, ahol robotok vásárolnak be helyettünk

A házhozszállítást sajnos még emberek végzik, de a raktárat bemutató felvétel így is épp eléggé sci-fibe illő.

A 2000-ben alapított brit Ocado nem átlagos szupermarket: hagyományos boltjai nincsenek, így a rendeléseket egy mobilappon, Apple Watch-on, vagy épp számítógépről lehet leadni, majd várni az ajtón kopogtató futárra. Mindez önmagában talán még nem elég fura, hiszen az elmúlt években boldog-boldogtalan az interneten át rendel magának könyveket, műszaki berendezéseket, vagy épp ruhákat – akár a világ túlsó feléről is. Sőt, a legnagyobb élelmiszerláncok is szállítanak már házhoz árut.

A történetet abonyolítja azonban, hogy az Ocado-raktárak közel egy nem emberi raktárosok, hanem jókora irodai fénymásolókra hasonlító robotok ezreinek segítségével állítja össze a megrendelt árut, majd juttatja el azt az arra váró csomagolókig, akik aztán a futárok kezébe adják a vásárolt árukkal teli dobozt.

A Londontól száz kilométerre lévő Andoverben álló, heti 65 ezer vásárlót kiszolgáló épületet a Tech Insider videója mutatta be, melyből kiderül, hogy az alkalmazottak által egyszerűen csak Kaptárként emlegetett raktárban a gépek heti 3,5 millió terméket mozgatnak, és a nap 24 órájában próbálják ellátni a feladatukat.

A rendszerek természetesen mind csak egy-egy részfolyamatot tudnak elvégezni: a legtöbb, egymással és központi szerverrel 4G-hálózaton át kommunikáló, és ezáltal az ütközéseket elkerülni tudó robot csak jobbra-balra tud mozogni, csúcssebességgel pedig akár másodpercenként négy métert is tudnak rohanni a kosarunk felé a kedvenc ásványvizünkkel, vagy épp wasabis mogyorónkkal.

A rendelést ennek megfelelően több gép állítja össze, melyek a raktárak legkülönbözőbb pontjairól gyűjtik össze a szükséges elemeket. Az áruk rendszerezése sem követi a hagyományos boltokét, hiszen a robotok a rendelés gyakorisága szerint helyezik egymás mellé a termékeket, így megesik, hogy a hagyományos szupermarketekben egymás közelébe kerülő citromos ásványvizet és citromos kólát itt a rozsliszt, az instant leves, vagy épp a kávékapszulák is elválasztják egymástól.

A guruló dobozok természetesen akkumulátorokkal működnek, a lemerülés előtti pillanatokban azonban természetesen megkeresik a több futballpályányi terem szélén lévő töltőcsatlakozókat, majd rövidesen újra folytatják a munkát.

Ez lenne vajon a vásárlás jövője? Nem lesz többé szükség több tucat emberre ahhoz, hogy egy jókora raktár működni tudjon? A jövő ebbe az irányba mutat: néhány nappal ezelőtt az Ocado ugyanis szerződést írt alá a legnagyobb amerikai szupermarketlánccal, a Krogerrel, így a következő hónapokban húsz hasonló egység fog megjelenni a tengerentúlon, de a rendszerek nemsokára akár Európa más országaiban is teret nyerhetnek majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik