Kultúra

Alan Rickmant frusztrálta a szerepe a Harry Potter-filmekben

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

újságíró. 2018. 05. 29. 10:49

Ez derül ki azokból a levél- és feljegyzésrészletekből, amelyeket egy árverés miatt nyilvánosságra hoztak.
Korábban a témában:

2016 januárjában távozott az élők sorából Alan Rickman, aki színészi pályája során számos emlékezetes karaktert formált meg, közülük is kiemelkedik Perselus Piton figurája, akit a Harry Potter-regények nyolc filmadaptációjában alakított.

A Deadline számolt be róla, hogy közel két és fél évvel a halálát követően most az ABA Rare Book Fair London aukciós ház jóvoltából több személyes tárgya, illetve levelei is árverésre kerülnek a színésznek, akivel kapcsolatban ezekből kiderült, hogy nem érezte igazán jól magát Piton szerepében, merthogy frusztrálta a karakter.

A nyilvánosságra hozott levelek egyikében így ír Rickmannek a problémájával kapcsolatban David Heyman, a Potter-mozik egyik producere:

Köszönöm, hogy sikeressé tetted a Harry Potter 2. részét. Tudom, hogy időnként frusztrált voltál, de kérlek, sose felejtsd el, hogy szerves részét képezed a filmeknek. És zseniális vagy.

Rickman válasza nem ismert, ugyanakkor a Piton megformálásával kapcsolatos aggályai nem szűntek meg, erre utal az egyik jegyzete, amely már a 2009-es Harry Potter és a félvér herceg idejéből származik.

Ez olyan, mintha (a rendező) David Yates úgy döntött volna, hogy a fiatal közönségnek ezek a dolgok nem fontosak.

– írja Rickman a Pitonhoz való hozzáállásáról a Perselus Piton fejében című feljegyzéseiben.

A kalapács alá kerülő levelek között akad egy J.K. Rowlingtól is, aki háláját fejezi ki Rickmannek, amiért úgy keltette életre Pitont, ahogy:

Igazságot szolgáltattál a legösszetettebb karakteremnek.

510002125TT00022_A_Little_C
Alan Rickmant választották minden idők legjobb angol színészévé
Egy online szavazáson, amelyen olyan kiválóságokat előzött meg, mint Ian McKellen és Gary Oldman.
Kiemelt kép: Warner Bros. Pictures
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Henri de Toulouse-Lautrec (1864-1901), Idylle princière, 1897
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.