Kultúra

Már forog a John Wick 3, itt vannak az első képek

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

újságíró. 2018. 05. 10. 14:37

Az egyik fotón Keanu Reeves tűnik fel, a másik meg az akciófilm új címét leplezi le.
Korábban a témában:

Azt követően, hogy a gyártó Lionsgate már tavasszal zöld utat adott a John Wick 3-nak, ősszel kitűzték a bemutatóját, a közelmúltban pedig kezdetét is vette a forgatás, amely jelenleg New Yorkban zajlik.

A természetesen Keanu Reeves címszereplésével és Chad Stahelski rendezésében készülő trilógiazáró munkálatairól mostanra megjelentek az első képek. A fotókat az akciófilm operatőre, a Guillermo del Toróval rendszeresen együtt dolgozó és A víz érintéséért idén Oscarra is jelölt Dan Laustsen osztotta meg az Instagramján. Az összesen két kép közül az elsőn Reevest láthatjuk az egyik utcai jelenet felvétele közben, a másikon pedig a film csapója szerepel, rajta a produkció eddig ismeretlen, alternatív címével.

#johnwick3 #day2#chadstahelski #keanureeves #newyork #cinematography #film

Dan Laustsen ASC. DFF. (@dan.laustsen) által megosztott bejegyzés, Máj 8., 2018, időpont: 2:48 (PDT időzóna szerint)

#johnwick3 #day1 #chadstahelski #keanureeves #newyork #newyork_instagram #film #filmproduction

Dan Laustsen ASC. DFF. (@dan.laustsen) által megosztott bejegyzés, Máj 5., 2018, időpont: 4:31 (PDT időzóna szerint)

Szóval a korábban hivatalos címnek bejelentett John Wick: Chapter 3 (John Wick: 3. felvonás) ellenére a forgatáson a John Wick 3: Parabellum keresztséget viseli a produkció. Arról egyelőre nincs információ, hogy most akkor a kettő közül végül is melyik címmel fog majd a mozikba kerülni.

A John Wick 3 kicsit több mint egy év múlva: 2019. május 17-én fog debütálni az amerikai mozikban és a szereplőgárdájával kapcsolatban továbbra is annyi biztos, hogy a megállíthatatlan bérgyilkost alakító Neo Reeves mellett Winstonként Ian McShane, és a második részben megismert Ares szerepében Ruby Rose is visszatér a filmben. Az egyik új mellékszereplőt Hiroyuki Sanada (Farkas, Napfény) fogja játszani.

Mint ismert, a John Wick: 2. felvonás tavaly kétszer olyan jól teljesített a mozikban, mint a 2014-ben 88,8 milliót termelő John Wick és globálisan 171,5 milliót termelt. Magyarán a két produkció összbevétele 260,3 millió dollárra rúg, miközben a Lionsgate mindösszesen 60 milliót költött a leforgatásukra.

Lövöldözésorgia a köbön, avagy erről fog szólni a John Wick 3
Az akciófilmszériát gyártó stúdió közzétette a harmadik rész rövid szinopszisát.
Kiemelt kép: Lionsgate/Thunder Road Pictures
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.