Kultúra

Meghalt a 80 nap alatt a Föld körül és a Logan futása rendezője

98 éves volt.

A Variety számolt be róla, hogy szívelégtelenség következtében elhunyt Michael Anderson angol rendezőlegenda, akinek nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint az 1956-os 80 nap alatt a Föld körül, az 1975-ös Neveletlenek, az 1976-os Logan futása és az 1977-es A gyilkos bálna.

Teljes nevén Michael Joseph Anderson 1920-ban született Londonban és a karrierjét rendezőasszisztensként kezdte az 1940-es években. Rendezőként a következő évtizedben futott be, első komoly és a mai napig egyik legnagyobb sikere a Jules Verne regénye alapján készült 80 nap a Föld körül lett, amelyért a legjobb rendezésért járó Oscar-díjra is jelölték.

Az ’50-es évek második felétől aztán a ’90-es évek végéig bezárólag Anderson több mint 30 filmet rendezett, ezek egyebek mellett a Szövetség az ördöggel, A Mary Deare katasztrófája, Az előkelő fiatal kannibálok, a Menekülés Ashiyából, A Crossbow akció, A Quiller jelentés, A halász cipője, Johanna nőpápa, a Halálos telefonhívás, a Katalin cárnő ifjúsága, a Tengeri farkas és a Nemo kapitány voltak.

Néhány tévéfilm mellett dolgozott a Marsbéli krónikák című kultikussá vált sci-fi sorozaton is, amelynek három epizódját is ő vezényelte le.

Anderson utolsó alkotásai a 80 nap alatt a Föld körül animációs feldolgozása, az 1999-es Around the World in 80 Days és az ugyanabban az évben bemutatott Pinokkió új kalandjai című családi film voltak.

Kiemelt kép: IMDb/Michael Anderson

Ajánlott videó

Olvasói sztorik