Kultúra

Megválasztották Budapest Dalát

Ünnepélyes gálakoncerten jelentették be, hogy melyik szám győzött a 16 döntős közül.

A Thália Színházban rendezték azt a gálakoncertet, amelyen kiderült, Radics Gigi Budapest Szerelem című szerzeményét választották Budapest Dalának, a közönségdíjat pedig Benji Bárhol járok című száma kapta – íjra az MTI.

A Fővárosi Önkormányzat által Budapest Dal 2018 néven meghirdetett pályázatára összesen 116-an neveztek, az előzsűri közülük hatot választott ki, tíz előadót pedig a szervezők kértek fel a részvételre.

A felkérést Radics Gigi mellett a Honeybeast, Berkes Olivér és Závodi Marcell, Király Viktor, a Compact Disco, Caramel, az Anna & the Barbies, Zséda, Keresztes Ildikó és Frenreisz Károly fogadta el, az előzsűri döntése alapján Benji, a Maverix feat. Veréb Tomi, a Nági & Ya Ou, a The ShowCrew, Pajor Tamás & Amen, valamint Tóth Péter került a döntőbe.

Az előadók a Thália Színházban péntek este mutatták be dalaikat a közönség előtt. A győztesek egy-egy millió forintot nyertek, az abszolút nyertes pedig egy éven át viselheti a Budapest Dal címet.

Íme Radics Gigi győztes száma, a Budapest szerelem:

Kiemelt kép: MTI Fotó/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik