Kultúra

Börtönbe került egy kínai orvos, mert kuruzslót leplezett le

Az orvost a gyártó perelte be, majd tárgyalás nélkül került az otthonától több mint kétezer kilométerre lévő cellába.

Az évezredes múltra visszatekintő kínai, illetve ázsiai gyógyászat az európai fül számára furcsán hangzó megoldásait ma is százmilliók tekintik valódi gyógymódnak, hozzájárulva ezzel a veszélyeztetett fajok egyedszámának csökkenéséhez, sőt, a mamutagyarak illegális kitermeléséhez is, hiszen a porított csontoknak, vagy épp szőrszálaknak az ezeket az elveket valló orvosok sokszor súlyos betegségeket, így akár még a rákot is legyőzni képes hatást tulajdonítanak.

Fotósorozat: Szibéria, a hideg és az illegális mamutagyar-vadászat hazája
Ez a gazdagság felé vezető legkönnyebb, de egyben legveszélyesebb út is.

A megoldások egy része ennél jóval veszélyesebb – ennek köszönhetően egy férfi tavaly például félméteres angolnát helyezett a hátsójába –, főleg, hogy a cégek mindenféle alapvető ismeretet nélkülözve állíthatnak elő csodatevőnek titulált italokat.

Ezek egyike, a Hongmao Medicinal Wine néven futó termék ellen kelt ki egy kantoni orvos, aki azt állította, hogy a bor ahelyett, hogy meggyógyítaná a szívbetegeket és az izületi megbetegedéseket, szimplán csak mérgező. A gyártó pillanatok alatt beperelte a harminckilenc éves orvost, állítva, hogy az rossz hírbe hozta a céget, sőt, jókora pénzügyi veszteséghez juttatta őket.

Kártérítésként négymillió jüant, azaz százhatvan millió forintot követeltek az orvostól, az ügy azonban nem jutott el a bírósági döntésig. Január 10-én ugyanis néhány rendőr egyenesen a Hongmao otthonát jelentő, kétezerháromszáz kilométerre fekvő Belső-Mongóliáig szállította a mit sem sejtő doktort, majd börtönbe zárták.

“A varázserejű kínai gyógyító ital egy mérgező keverék a mennyből”

– írta az orvos a porított leopárdcsonttal kevert borról, mondatait pedig Kína-szerte osztották meg a tradicionális gyógymódok felé nem feltétel nélkül nyitó emberek. Ennek eredményeként két nagykereskedő, illetve hét vásárló küldte vissza a már megvásárolt terméket, pénzvisszatérítést kérve a vállalattól. A rendőrség a cikket mindössze ennyi alapján vélte aggályosnak, és vette őrizetbe Dr. Tan Qindongot, aki végül három hónapot töltött messze otthonától.

Múlt heti szabadon engedése után a kínai média felbolydult: állami lapok, orvosok és ügyvédek egész sora kérte számon a cégen, hogy milyen módszerekkel érték el mindezt egy rövid cikkel a kezükben. Válaszok egyelőre még nem születtek, de az a megérzésünk, hogy nem is fognak.

“Ez az időszak egyáltalán nem volt embernek való. Minden nap a vécé mellett aludtam, és csak két és fél szeletnyi gőzölt kenyeret kaptam. Nem volt helye szabadságnak” – mesélte a kiengedése után készített videóinterjúban, ahol bevallotta, hogy egyszer még az öngyilkosságon is elgondolkodott.

Az orvos a börtönben töltött hónapok előtt, illetve után

 

Dr. Tan egyetlen pillanatra sem bánta meg az írást, a vizsgálatok pedig továbbra is folynak, melynek eredményeként napról napra egyre több bolt veszi le polcairól a kérdéses terméket, hogy ezzel is elkerüljék a feldühödött vásárlók felbukkanását.

Az Oddity Central nyomán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik