Anders Olsson, az akadémia megbízott titkára részletek közlése nélkül elmondta, hogy a testület éppen mérlegeli a kérdést, és hamarosan dönteni fog.
Peter Englund, aki kilépett az irodalmi Nobel-díjat odaítélő bizottságból tiltakozásul az akadémián belüli molesztálási botrány kezelése miatt, a rádiónak nyilatkozva úgy vélte, hogy a legjobb döntés az lenne, ha egy évvel elhalasztanák az idei díj odaítélését.
Göran Malmquist egy másik akadémiai tag azonban a TT svéd hírügynökségnek cáfolta az esetleges halasztást és közölte, hogy az irodalmi Nobel-díjat a normális menetben oda fogják ítélni.
Az elmúlt hetekben Peter Englund mellett a testület öt másik tagja, köztük Sara Danius akadémiai titkár jelentette be, hogy a jövőben nem vesz részt a testület munkájában a molesztálási ügy kezelése miatt – a testület egyik tagjának férje szexuálisan molesztált, zaklatott számos nőt -, valamint amiatt, hogy kiderült, a testület néhány döntése korábbi irodalmi Nobel-díjasról idő előtt kiszivárgott, azaz sérültek az díjat övező titoktartási szabályok.
XVI. Károly Gusztáv svéd király csütörtökön bejelentette, hogy megváltoztatja az akadémia szabályait, lehetővé teszi új tagok felvételét. Az akadémia tagság ugyanis örökéletű.
A Svéd Akadémiát 1786-ban III. Gusztáv svéd király alapította, 1901 óta ítéli oda az irodalmi Nobel-díjakat. Azóta hét alkalommal – 1914, 1918 1935, 1940, 1941, 1942 és 1943-ban – nem ítélték oda az elismerést.
Kiemelt kép: MTI/EPA/Fredrik Sandberg