Jessica Jones karaktere és az, amit a netflixes sorozat képvisel sokkal fontosabb, hogy milyen lett a második évad. Az sajnos gyenge, de olyan érzékkel nyúltak a készítők a szexuális zaklatás témájához és az erős nő képéhez, mintha megérezték volna a Harvey Weinstein-botrányt. A Marvel piálós, laza és önfejű antihőse viszont elfáradt, hiába ismerjük meg még jobban Jessica Jones (Krysten Ritter) múltját és családját, sokszor vontatott és unalmas a sorozat, nem sikerült hozni azt a szintet, amit az első évad olyan magasra rakott. A cikk spoilereket tartalmaz.
2015 novemberében jött ki a Jessica Jones első tizenhárom része középpontban Kilgrave-vel (David Tennant), aki éveken át terrorizálta, erőszakos kapcsolatba kényszerítette Jonest. Az évad főgonosza belemászott az emberek fejébe, amint meghallották a hangját, engedelmeskedtek. A szerencsétlen áldozatok kiugrottak az ablakon, parancsra öltek, Jessica Jones pedig akarata ellenére használta emberfeletti erejét, amit még gyerekkorában, egy autóbalesetet követően szerzett. Kilgrave karakterének rengeteget köszönhet a sorozat, csak most, a második évad megjelenése után derült ki, hogy mennyire fontos része volt David Tennantnek abban, hogy ennyien szerették meg az antihős Jessica Jonest. Kilgrave velejéig romlott volt, az elvileg szeretett nőjét szexuálisan és érzelmileg is kihasználta, megszállottan próbálta magához láncolni a szuperképességű Jonest, ezt pedig tökéletesen ellensúlyozta az elegáns, finomkodó brit akcentusával és megjelenésével. Teljesen lekötötte a nézőt, ahogy Jessica Jones a fogadott testvérével, Trish Walkerrel (Rachael Taylor) küzdött a Jones múltja és az agykontroll ellen, miközben megjelent a nővér, Claire Temple (Rosario Dawson) és a szintén bivalyerős Luke Cage (Mike Colter)– akivel Jones egy másik netflixes sorozatban, a Defendersben is találkozott. A lényeg, hogy mindenki – Kilgrave halála ellenére – számolta vissza a napokat a folytatásig, még úgy is, hogy a Jessica Jones után megjelent Iron Fist, a Luke Cage és a Defenders sem aratott osztatlan sikert.
Nem a streaming szolgáltatóval van a baj, hanem kivételesen azzal, hogy egyben le lehet darálni a sorozatot. Nem tűnne fel ennyire, hogy a karakterek ellaposodtak, ha hetente csak egy adag járna belőlük. De így csak Kilgrave-en jár az eszünk, hogy milyen jó lenne, ha Jonesék újra megküzdenének vele.
A második évad márciusban jelent meg az érthetetlenül sok, tizenhárom résszel. Krysten Ritter hőse ezúttal sem tért a tisztes polgárok útjára, még mindig folyamatosan iszik, még mindig lóg rajta a gatya, és még mindig figyelemelterelés miatt szexel idegenekkel a vécében. Kilgrave a múlté, de jött egy új, latin szerető, aki Jones lepukkant lakása alá költözött. Továbbra is fut a magánnyomozói iroda, aminek olykor egy narrálós, noiros hátteret akart adni a sorozat, de ez nem állt jól Jones világának. Az viszont igen, hogy egyre többet tudunk meg Jones gyerekkoráról, hogy nem egészen úgy volt az az autóbaleset, ami miatt elvesztette az egész családját, ő pedig kómába esett. Mikor Jessica Jones felébredt, kiderült, hogy az orvosa szupererővel ruházta fel egy génmódosító kísérlet következtében. Főhősünk ezt a szálat igyekszik visszabontani, azt sejti, hogy egykori megmentői törnének az ő és sorstársai életére és ki akarja deríteni, hogy mi történt az IGH klinikáján. Mindeközben Jones életében megjelenik egy régi családtag, aki borít mindent, nehezen találja meg újra a kapcsolatot a múltjával.
A sorozatban most több a düh és az indulat, de mégis egy mellékszál és Carrie-Anne Moss alakítása menti meg az évadot. Moss Jeri Hogarth rettenthetetlen ügyvédet játssza, akinek első ránézésre nem számít semmi magán és a munkáján kívül, a halálos betegsége viszont összeköti Jones nyomozásával. Carrie-Anne Moss messze a legtehetségesebb színész a csapatban, szinte ő az egyetlen karakter, akinek érdekel a sorsa, és van bármi mélysége, míg Jones és Trish Walker ugyanolyak, mint 2015-ben, alig fejlődtek valamit. Jones egy tökös nő, akit nem kell félteni, a legjobb és a legrosszabb barát egyben, de sikerült egy béna szerelmi szállal szétzilálni a róla kialakított képet. Egy minden tekintetben sztereotipikus férfival hozták össze: Oscar Arocho (J.R. Ramirez) egyszerre érzékeny és férfias, nyálas képeket fest, de bármit megszerel, elvégre ő a latin karbantartó, a fiát mindennél jobban szereti, amiről pedig ordít, hogy egy védelmező, családcentrikus típus. Amilyen szuper emancipált, független és markáns nőt formál meg Jones, olyan béna és klisés alakot képzeltek el mellé.
Jessica Jones megjósolta a #MeToo-t
Hollywood egyik (ex)legfontosabb producere körüli botrány még októberben robbant ki. a New York Times és a Newyorker is lehozta, hogy Harvey Weinstein évtizedeken keresztül használta ki a hatalmát, hírességeket és a kollégáit zaklatta szexuálisan. Soha nem látott erővel söpört végig a hír a világsajtón, sorra kerültek nyilvánosságra az esetek, egyre több nő állt ki a nyilvánosság elé, hogy Weinstein vagy más, szintén befolyásos hollywoodi szereplő molesztálta. Ezzel párhuzamosan pedig elindult a #MeToo mozgalma, rengetegen írták ki magukból a saját történetüket. Mindez októberben kezdődött, amikor Jessica Jones újabb évadát már leforgatták, mégis olyan, mintha a 2017-es eseményekre reflektálna a sorozat. Egy rész biztosan.
Néha azt hiszem, hogy Melissa Rosenbergnek (a sorozat showrunnere – a szerk.) van egy kristálygömbje. Az első évadban volt egy rész, amikor Kilgrave mondta Jessicának, hogy mosolyogjon. Ez akkoriban jött ki, amikor egy olyan videó ment körbe az interneten, amiben egy nő sétált végig New Yorkon, és a férfiak beszóltak neki, mondták neki, hogy mosolyogjon.
– Krytsen Ritter pedig egy másik interjúban azt is elmesélte, hogy kollégájával, Carrie-Anne Mosszal alig akartak hinni a fülüknek, amikor kirobbant a #MeToo, hogy ilyen egybeesés nem lehetséges. És mégis, Jessica Jones és Trish Walker az egyik részben felveszik a kesztyűt egy rendezővel, aki tinédzserkorában megerőszakolta Walkert. Hasonlóan használta ki a pozícióját, mint Harvey Weinstein.
De nem ez az egyetlen, ami azt erősíti, hogy érdemes felemelni a szavunkat, ha bármi atrocitás ér bennünket, Jessica Jones nem véletlenül a női egyenjogúság egyik jelképe. Most az ő kezében van a hatalom, és ha valaki lekurvázza, nem fog finomkodni, hanem megleckézteti az illetőt, hogy máskor vagy mással ez elő ne forduljon.
Annyi nyomás van a nőkön, hogy jól nézzenek ki, hogy összerakják magukat, hogy meglegyen a beauty sleep, minden a fizikai megjelenésről szól. És itt van ez a karakter, akinek pont semmi köze a külsőhöz.
– nyilatkozta Ritter a Harper’s Bazaarnak, és gyakorlatilag két mondattal összefoglalta Jessica Jones lényegét. Úgy nőies és szexi, hogy elsőre ő a sztereotipikus antinő.
Krysten Ritternek óriási szüksége volt erre a szerepre. Példakép lehet, ráadásul a karrierje is egyenesbe került. Ritter végre búcsút inthet a mellékszerepeknek: sokan ismerhetik a Breaking Bad (Totál szívás) második évadából, amiben Jesse Pinkman (Aaron Paul) drogfüggő barátnőjét alakította, de volt már nagyobb szerepe is egy másik sorozatban. Ott volt például a két évadot megélt – nálunk is futott – Ne bízz a ribiben! című sitcom. Itt egy ingyenélő lány (Krysten Ritter) állt a középpontban, aki csak kihasználta a férfiakat, illetve a bulin és a külsején kívül nem érdekelte más. Üres, feledhető vígjátéksorozat, ami a főszerep ellenére nem hozta meg Ritternek az áttörést, ahogy a Szívek szállodájában, az affektálós Lucyként sem alkotott maradandót. Most viszont új kapuk nyílhatnak ki előtte, az IMDb-n például már szerepel a hosszú tévés lista után az első fontos filmje, amiben az alkotók biztosra mentek, és a Kilgrave-ként már jól ismert David Tennantet rakták mellé. Nem hibáztatom őket, túl jól működött a párosuk, Jessica Jones csak a kötelezőt hozza Kilgrave nélkül a Netflixen. Azon aztán meg nem csodálkozok, ha valaki feladja a második évadot, és inkább újra végignézi az elsőt jobb híján.
Jessica Jones S02, Netflix, 24.hu: 5/10
Kiemelt kép: David Giesbrecht/Netflix
