Kultúra

Sírjuk vissza együtt a Tamagotchit, a Tazót és a hajszarvakat a 90-es évekkel együtt

A 90-es éveket istenítő és egyben parodizáló Netflix-sorozatról mi is írtunk, és sajnos nem úgy sikerült, ahogy azt az alkotók elképzelték. Egy kedves, unalmas tiniszerelemtől szól egy elsős és az igazgató lánya között, de amúgy nosztalgiapornó az egész: mintha csak azért született volna, hogy a Netflix felvonultassa, mennyi mindent kaptunk a 90-es évektől.

Tombol a ’90-es évek nosztalgiája, és nem csak nálunk
A Netflix például egy teljes sorozatot tákolt össze kizárólag azért, hogy a ’90-es években felnőtt amerikaiak nosztalgiáját meglovagolja. Csak hát tákolt – ez a baj.

De ezzel nem tudunk, és nem is akarunk vitatkozni, tényleg rengeteg olyan tárgyat vagy divatot látunk az amerikai gimiben, amit érdemes listába szedni. A legtöbb ezek közül Magyarországon bőven kitartott a kétezres évekig, vagy akkor ért ide. Az Everything Sucks arra legalább remek alkalom, hogy az X és Y generáció nosztalgiázzon egy kicsit a VHS-en, a Walkmanen, a Discmanen és a betárcsázós interneten túl. A sorozat abszolút a fiatalokra koncentrál, azokra akik a 90-es években jártak suliba, vagy emlékeznek a kétezres évek elejéről az ikonikus kiegészítőkre, amikor a kisiskolás lányok még Britney Spearsre táncoltak, és az 1998-as Baby One More Time miatt fonták két copfba a hajukat, és Vctoria „Posh Spice” Beckham stílusát másolták. Az ezredforduló férfi- és nőideáljait szerencsére magunk mögött hagytuk a köldök piercingekkel az élen, de azért bőven van, amiért fájhat a szívünk.

Rácsapható karkötő

Volt egy olyan időszak, amikor a legkörültekintőbb bicikliseknél elengedhetetlen fényvisszaverő csuklópántot kisajátította a divatipar. A neon néhol megmaradt, de valamiért szívesen hordtuk csak úgy a rácsapható karkötőket. Szinte biztos, hogy azért, mert kiváló pótcselekvés volt egész nap kifeszíteni, és újra, egy mozdulattal visszapattintani.

Emlékeim szerint ezt a jótékony célzattal piacra dobott, de aztán óriási divatot teremtő Livestrong karkötők váltották fel 2004-től. A sárga gumiszalagokat Lance Armstrong alapítványa gyártotta a Nike-val közösen. Adományt gyűjtöttek, és felhívták a figyelmet a rákkal küzdő betegekre. A kampány annyira sikeres volt, hogy több mint 80 millió kelt el belőle, aztán Armstrong doppingbotránya után állították le a gyártást. A Livestrong karperec sorsa azért is érdekes, mert sok más céget inspirált hasonló gumipánt gyártására, a kétezres évek közepén ellepték az osztályokat a színes változatok. El lehet dönteni, hogy ez vagy az örök bringás darab, a rácsapható megoldás a menőbb.

Lance Armstrong és Matthew McConaughey 2006-ban a karkötőikkel.
Fotó: Kevin Mazur Archive 1/WireImage

Footbag

Ez is a 90-es évek hozadéka. Visszagondolva még a fingerboardnak és az ördögbotnak is több értelme van, mint az apró, dekázásra alkalmas babzsáknak. Akkora találmány a footbag, hogy komoly versenyeket rendeznek belőle a mai napig, őrült trükköket mutatnak be az apró labdával a profik. Itt például a többszörös világbajnok, Honza Weber.

Vicces vezetékes telefonok

Ma maximum a telefontokkal lehet menőzni, olyan darabokat vehetünk, amik telefonálásra tök alkalmatlanok, viszont bumszlik és viccesek. Vagy visszarepülhetünk a 90-es évekig, és vehetünk tetrises iPhone-tokot, elölről 2018, hátulról 1990.

25 évvel ezelőtt viszont a vezetékes telefonokkal lehet variálni. A sorozat átlátszót választott, de azért kinek ne lett volna olyan korszaka, hogy egy nagy, csókos telefonra vágyott volna? Amit ma ugyanúgy meg lehet venni.

ebay.com

Flanel mindenhol

A kockás flaneling népszerű volt, és mindig is az marad. A 90-es években viszont aranykorát élte, főleg kigombolva, egy színes póló felett viselve, magas derekú, világosabb farmerrel kombinálva. Az Eastpack táska nem kötelező, de erősen ajánlott, hiszen ez volt az 90-es évek Fjällräven Kånkenje.

Fotó: Scott Patrick Green

Troll baba

Eredetileg a színes hajú, pucér játékbabák Dániában születtek még 1959-ben. Egy Thomas Dam nevű halásznak és favágónak nem volt pénze karácsonyi ajándékra, így a saját képzelete alapján csinált egy trollt a gyerekének, amit a városban többen megirigyeltek. Elterjedt a játék híre, és megindult a sorozatgyártása, Amerikában is megvették a jogokat. A 90-es években kapták fel újra a babát, Európától Amerikáig minden gyereknek volt valamilyen színű változata.

Tamagotchi

Ahogy a Tazo-kártyák, úgy a Tamagotchi is japán, és mind a kettő feltűnik a sorozatban. Az életszimulátor a mai napig tovább él a telefonos játékokban, de az alapja egy tojás alakú, kulcstartó méretű kütyü volt. A Tamagotchira vigyázni kellett, ha nem figyeltünk oda, hipp-hopp meghalt a kisállatunk, és nem lehetett csak úgy feltámasztani. Ha a Tamagotchi felkelt, akkor nekünk sem volt pihenés. A sírós-pisilős Baby Born baba mini változata.

Batikolt póló

A 90-es években nyári táborba aktívan járó gyerekeknek alapprogram volt a batikolás. Sajnos Zamárdin nem készültek ennyire vagány és profi hippibatikolások, de azért nem volt miért szégyenkeznünk, a kéket és pirosat is lehet kreatívan keverni.

Fotó: Scott Patrick Green/Netflix

Óriáshajgumik

Ez egy kicsit olyan, mint a 80-as évek válltömései, amit anyukáink a Burdából lestek el: érthetetlen. Ebből az időszakból is van olyan divat, ami visszatért, de a plüss hajgumik nem tartoznak ide. A lányoknak minél magasabbra kellett tornászniuk a copfjukat, amit minél nagyobb és színesebb gumival fogtak össze. Egy-egy masni jól kiegészítette az összhangot. Ha jobban megnézzük Leslie-t (Abi Brittle), akkor egy másik óriási slágert láthatunk a karján: a fűzött, gyöngyfűzött karkötőt. Alapdarab.

Scott Patrick Green/Netflix

Hajszarvak

1997-ben Gwen Stefani a Grammyn kicsi golyókkal jelent meg a feje tetején. Lehetne ő is a 90-es évek egyik legmenőbb típusának a jelképe, a vagány, kicsit rocker, kicsit popos, haspólós lányokénak. Az Everything Sucksban a flúgos, wannabe színész Emaline (Sydney Sweeney) választotta Stefanit a példaképének.

Fotó: Netflix/Getty Images

Jósló origami

Klasszik, alsós és felsős körökben kötelező volt a sótartó hajtogatása. A papírlapokra színes pöttyöket kellett rajzolni, és a kihajtogatható rész alá írni egy-egy jóslatot. Olyanokat, mint

randira fog hívni, aki tetszik az osztályból.

Amerikában ugyanezzel játszottak a diákok, a Netflix már a trailerben előtte az origamit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik